Ugrás a tartalomra

Évzáró gálán díjazták a Miskolci Sportiskola legeredményesebb sportolóit

Létrehozva
A sportiskola szerda este rendezte meg a szokásos évzáró gáláját a Művészetek Házában, ahol az elmúlt év értékelése mellett, sportáganként díjazták azokat az utánpótlás sportolóikat is, akik a legjobban, legeredményesebben teljesítettek az elmúlt időszakban.
Kép
A Miskolci Sportiskola évzárója. Fotó: Juhász Ákos

Kiemelkedő eredményekkel zárták a Miskolci Sportiskola sportolói az idei évet is - hangzott el az ünnepségen, amelyen Illyés Miklós, a Miskolci Sportiskola ügyvezetője mondott beszédet. A szakmai értékelést Deák-Bárdos Mihály szakmai vezetőtől hallhatták a fiatal sportolók, bíztató szavak mellett. A jól megérdemelt díjakat és jutalmakat Veres Pál polgármestertől vehették át az elmúlt szezon legjobbjai. 

Preview Image
Még több fotó az évzáróról a galériában. Kattints a képre!

Az utánpótlás sportolók közül egyik legkiemelkedőbb eredménnyel Herczeg Áron öttusázó büszkélkedhetett, aki a 15 évesek korcsoportjában világbajnoki címet szerzett. Elmondta, eredményeit a kemény munkának köszönheti. A sportiskola díjazott sportolói közül jelenleg egyedül Áronnak van világbajnoki címe, ami nagy büszkeséggel tölti el őt. 
Áron nem titkolja, olimpiai bajnok szeretne lenni és jelen állás szerint erre minden esélye meglehet, ha ilyen eredményesen folytatja pályafutását.

Kép

Több kiváló ifjú sportoló mellett, két volt sportiskolás is díjban részesült, akik még mindig kötődnek a klubhoz. A két díjazott Tóth Anna atléta és Sáfrány Péter cselgáncsozó volt. 

A Miskolci Sportiskola vezetői és Veres Pál polgármester szívből gratulált az elért eredményekhez és további sikereket és kitartást kívántak az ifjú miskolci sportolóknak.

Ez is érdekelhet

Győztek a pólósok
SportMiskolc
Alsóházi meccset játszottak pénteken.
Simán nyertek a németek
SportBelföldVilág
Tízezer néző előtt kaptak ki a magyarok.
Büki Ádámot díjazták, Kékesi visszavonult
SportMiskolcBelföld
Közgyűlést tartott a Magyar Sí Szövetség.
DVTK HUNTHERM - NKA Universitas Pécs 60-66
További két játékos távozik az ezüstérmes DVTK-tól
SportMiskolc
Két alapember hagyja el a klubot.