Ugrás a tartalomra

Szögekkel kivert gumikon repesztett a Bükkben, rajtaütöttek

Létrehozva
A közlekedés biztonságával szöges ellentétben van a szögekkel teletűzdelt gumiabroncs - hívja fel a figyelmet a rendőrség.

A vasárnap délutáni havazásra tekintettel a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai a bükki utakon tartottak ellenőrzést - olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség Facebook-oldalán

Mint írják, már a menethangja is felettébb érdekes volt annak az autónak, amelyik a hollóstetői üdülőtelepnél szántotta havat. Az autó kerekeinek futófelülete szögekkel volt kirakva. 

„Csak ki akartam próbálni” -  mondta a sofőr. 

A szabálysértési eljárás megindítása mellett a rendőrök a helyszínen elvették az autó forgalmi engedélyét, illetve felfüggesztették a jármű forgalomban való további részvételét; azaz egy időre szögre akasztották a kocsit - derül ki a bejegyzésből.

Ez is érdekelhet

A Brazília fővárosában rendezett viadal eredményhirdetése: a dobogó harmadik fokán jobbról a második Szinay Csaba. Fotó: magánarchívum
Pillanatképek Brazíliavárosból: dobogóra állhatott a DVTK-s Szinay Csaba
SportMiskolcVilág
Birkózás: miskolci sportolók ritkán versenyeznek Dél-Amerikában.
Béres Dávid (jobbról a második) szerencsésnek tartja magát. Fotó: MDSZ
A munkája a hobbija
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolci pedagógus is bekerült Az év kedvenc tesitanára vármegyei díjazottainak csoportjába.
Guzi Blanka diadalmaskodott Budapesten. Fotó: magánarchívum
Szenzációs siker! Guzi Blanka világkupa győztes
SportMiskolcVilág
Öttusa: a DVTK kiválósága nyerte a budapesti BOK-csarnokban rendezett viadalt.
Szalay Boldizsár a Maciknál marad
SportMiskolc
A soron következő szezonban is a piros-fehéreknél szerepel a védő.