Ugrás a tartalomra

Megkoszorúzták a DVTK alapító-elnökének síremlékét

Létrehozva
Az idén száztizenöt éves Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Körét 1910. február 6-án alapították, a klub első elnöke Vanger Vilmos volt.
Kép
Megkoszorúzták a 115 éve alapított DVTK első elnökének sírját. Fotó: Osztie Tibor

A csütörtöki megemlékezésen a Vasgyári Temetőben Hollósy András alpolgármester, aki közel húsz esztendeje a DVTK „hangja”, kiemelte, 115 évvel ezelőtt alakult meg a DVTK labdarúgó csapata, az akkori vasgyári srácokból, a klub első elnöke volt az a Vanger Vilmos, akinek a sírjánál most összegyűltek a megemlékezők, az önkormányzat, a csapat és a szurkolók képviselői.

Kép

- Nagy megtiszteltetés ez a városunknak, hiszen ez 115 évnyi szenvedélyt is jelent a miskolciaknak, és a DVTK minden szurkolójának és rajongójának. A DVTK egy igazi közösségépítő, kohéziós erő, és azt hiszem, hogy a „Csak a Diósgyőr” az nem csak a futballról szól, hanem egy életfelfogásról, egy szellemiségről is. És persze a szenvedélyről, amelyet mi is képviselünk. Tisztelettel adózunk az alapítóknak, köztük Vanger Vilmosnak – közölte az alpolgármester, aki a klub és a szurkolók képviselői mellett, elhelyezte az önkormányzat koszorúját az alapító-elnök sírján.

Kép

 

 

 

Ez is érdekelhet

Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.
Jótékonysági SakkParty: huszonnyolcan voltak
SportMiskolc
A DVTK Medicalban szombaton nemes célt szolgáló akciót tartott a Rotary Club Miskolc.
Már huszonegy egyéni bajnoki címnél tart
SportMiskolc
A diósgyőri Kékesi Márton nagyszerűen szerepelt Ausztriában.