Ugrás a tartalomra

Látássérült pszichológus küzd, hogy beléphessen az erősemberek világába

Létrehozva
Balogh Ádám vakvezető kutyájával együtt jár edzeni az egyik miskolci konditerembe.
Kép
konditerem_barathegyi_250520_mitv_04.png
Balogh Ádám látássérült pszichológus és vakvezető kutyája a konditeremben. Fotók: Miskolc Televízió

Amíg a pszichológus a súlyokat emeli, négylábú segítője türelmesen várja a recepciónál. Csaknem egy éve foglalkozik komolyabban a sporttal, később pedig versenyezni is szeretne majd. 

- Lassan egy éve foglalkozom így komolyabban erősporttal, ez azt jelenti, hogy nagyobb súlyokkal kifejezetten az erő fejlesztésére csinálok gyakorlatokat. Jelenlegi célom az, hogy szeretnék az erősember sportba belépni, ennek vagyok most még felkészülés szakaszában – mondta Balogh Ádám, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola pszichológusa. 

Kép
konditerem_barathegyi_250520_mitv_02.png

A szakember számára a sport nem újdonságnak, hiszen korábban, csaknem tíz éven keresztül küzdősportolt. A testmozgás mindig kiemelt szerepet kapott az életében. A mindennapjai során pedig embereken segít.

- Munkám során pszichológusként dolgozom az alapítványnál. Itt látássérülteknek segítek feldolgozni az állapotukat, ami jelenleg az életüket teljesen körülöleli. Ezenkívül segítem a kiképzők, a kölyöknevelők feladatait, a magán munkám során pedig gyerekeknek és felnőtteknek segítek azokban a problémákban, amiben felkeresnek engem – fejtette ki. 

Kép
konditerem_barathegyi_250520_mitv_03.png

Hozzátette, a mozgás látássérültként is rendkívül fontos. A pszichológus szerint a sport nemcsak testi, hanem lelki feltöltődést is ad. Szeretne arra ösztönözni másokat, hogy merjenek kilépni a komfortzónájukból, és ne hagyják, hogy bármilyen akadály meghatározza, mire képesek az életben.

Ez is érdekelhet

Dobogós helyen végzett a világkupán a DVTK öttusázója
SportMiskolcVilág
Július első hétvégéjén az egyiptomi Alexandriában rendezték meg az idei világkupa-sorozat döntőjét. Guzi Blanka bronzérmet szerzett a tornán.
Világkupa – a DVTK öttusázója, Guzi Blanka bejutott a vasárnapi döntőbe
SportMiskolcVilág
Guzi Blanka meggyőző teljesítménnyel bejutott a vasárnapi döntőbe Egyiptomban.
Visszatért a klubikon Diósgyőrbe
SportMiskolc
Egy ízig-vérig diósgyőri szakember, Vitelki Zoltán vezetésével készül a DVTK II F4R csapata az NB III 2025/2026-os szezonjára.
Újabb klasszis csatlakozik a DVTK kosárlabdacsapatához
SportMiskolcVilág
A WNBA-ban szereplő Kathryn Westbeld a 2025/26-os szezonban Diósgyőrben folytatja pályafutását.