Ugrás a tartalomra

Gyászol a futballvilág, meghalt a Liverpool játékosa

Létrehozva
Az eddigi információk alapján egy Lamborghini előzés közben, defektes gumiabroncs miatt lesodródott az útról, az autó ezt követően kigyulladt, a két utasa pedig a helyszínen elhunyt.

Diogo Jota, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool és a portugál válogatott támadója csütörtökön hajnalban közlekedési balesetben életét vesztette a spanyolországi Zamora tartományban – írta a tragikus hírről elsőként beszámoló Marca-ra hivatkozva a magyar Nemzeti Sport.

A Szoboszlai Dominiket, Kerkez Milost és Pécsi Ármint is foglalkoztató Liverpool 28 éves játékosa akkor vesztette életét, amikor a jármű, amelyben Jota is utazott, letért az útról, és hatalmas lángokkal kezdett el égni. A balesetben Diogo Jota 26 éves testvére, a szintén profi labdarúgó André is elhunyt.

Diogo Jotának június 22-én volt az esküvője, és éppen a nyári szabadságát töltötte – mivel a Liverpoollal nem volt érdekelt a klubvilágbajnokságon –, amikor megtörtént a tragédia. Feleségével, Rute Cardosóval három gyermeket is neveltek.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.
Nagyot buktak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong, OB I-es bajnokság, elődöntő, 3. mérkőzés: ekkora kudarcra senki nem számított.