Egyelőre még albérletben, augusztus 18-ától azonban már hazai környezetben, az Egyetemi Körcsarnokban végzi a felkészülést a férfi röplabda Extraliga rajtjára a MEAFC-Peka Bau gárdája. Bár nem tervezték, mégis jelentős átalakítást kellett végrehajtani a keretben: heten maradtak és heten érkeztek a 2025/26-os szezon csapatába. Az egyetemi együttest a saját utánpótlásból fellépő tehetséges fiatalok mellett idegenlégiósok is erősítik. Jó hír viszont, hogy már mindenki a szakvezetés rendelkezésére áll – tudta meg a Miskolc Televízió Kovács Zoltán vezetőedzőtől.
– Az idő nagyon hasznos számunkra, mert rengeteg technikai hiányosságot véltünk felfedezni, és sok szünetük volt most a játékosoknak. Fiatalodott a keret, újonnan érkező játékosok is vannak, akiket be kell építeni – tette hozzá.
A vezetőedző elmondta még, hogy igyekeztek úgy összeállítani a felkészülés menetrendjét, hogy minél több edzőmérkőzést játsszon a csapat, szám szerint ötöt, és szeptember 21-én újra megrendezik majd a Gregor András-emléktornát a körcsarnokban. A házigazda MEAFC-Peka Bau mellett a Debreceni EAC és a szlovák Tatran Presov Eperjes vesz részt a tornán.
Voltak nem tervezett változások, ide sorolható hogy a saját nevelésű Bari Bence Kecskemétre, Árva Milán pedig Kazincbarcikára igazolt. Barócsi Ákos szakosztályvezető elmondta: voltak olyan játékosok, akiktől a klub vált meg, és tudatosan igazoltak a helyükre újakat.
– Már ilyen volt a kanadai fiú, vagy ilyen volt a brazil center, de például Árva Milán távozásával nem nagyon számoltunk. A helyére érkezett Veres Bence, azt gondolom, hogy ő megfelelően, ha nem jobban fogja majd pótolni – fogalmazott.
Az elmúlt szezon költségvetése emelkedett, így nyílott lehetőség erősítésre, három idegenlégiós szerződtetésére, de emelkedett az elvárás is a szezonra: a cél, hogy az elmúlt szezonban elért 10. helynél jobb helyen zárjon a csapat.
Komlósi Márk, a csapat játékosa pozitívan tekint az előttünk álló szezonra.
– Az eddig látottak és az újak megismerése alapján remélem, hogy a nyitás-fogadásunk stabilizálódni fog, ennek köszönhetően a centerjátékunk fel fog erősödni a következő szezonban. Nyilvánvalóan ez azt fogja eredményezni, hogy a széleken is egyszerűbb lesz a dolgunk. Ha mindenki bele tudja tenni a pluszt, akkor mindenkinek egy kicsit könnyebb lesz – mondta.
Megtudtuk még, hogy módosul az Extraliga rajtja, a tervezetthez képest egy héttel később, október 20-án 18.30-tól fogadja a MEAFC-Peka Bau a Debreceni EAC csapatát, és a második fordulóban jön a majd a miskolci gárda kazincbarcikai vendégjátéka.
MEAFC-Peka Bau keretÚj játékosok: Veres Bence (MAFC, szélső ütő), Jordan McKee (kanadai, Medicine Hat College Rattlers, szélső ütő), Gabriel Trindade de Rocha (brazil, Szegedi RSE, center), Fülöp Attila (Debreceni EAC, átló), Tordai Bence (MEAFC utánpótlás, szélső ütő), Szabó Péter (MEAFC utánpótlás, center), Konecsni Benedek (MEAFC utánpótlás, center). Felkészülési mérkőzésekSzeptember 3. (szerda): Tatran Presov (szlovák) – MEAFC-Peka Bau |