A küldöttség szakmai vezetője Jászka Krisztián szövetségi kapitány, a DVTK vezetőedzője volt.
Profizmus
– Kedden reggel szállt le a gépünk a Ferihegyi Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren – kezdte a miskolci szakember. – Csak kellemes élményeket szereztünk: Csengtuban minden rendben volt, sőt, minden képzeletet felülmúlt mind a rendezés, mind az esemény körítése. A nem olimpiai sportágak versenyének szervezéséről elmondhatom, hogy a házigazdákat abszolút profizmus jellemezte. Percre pontosan zárták le az utakat, így zavartalanul közlekedtünk, kiváló hotelekben laktunk, az ellátásra egy rossz szavunk sem lehetett, valamennyi szereplő megtalálta azt, amit szeretett. A helyiek rengeteg segítővel dolgoztak, ha valahol, valamiben elakadtunk, nyomban segítettek nekünk. A kínaiak magasra tették a mércét és példát mutattak más világversenyek szervezőinek.
Öregbítették
Jászka Krisztián a viadal helyszínét is dicsérte.
– Gyönyörű csarnokban szerepeltünk. A légkör magával ragadott minket: állandóan telt ház volt, a nézők együtt éltek a szereplőkkel és az összes sportolót megtapsolták, éltették. A logisztikáról annyit, hogy a beléptetés zökkenőmentesen ment, soha nem kellett várni, vagy sorakozni. Ami a mi fiúnkat, a diósgyőri Spéth Norbertet illeti: harmadik helyezése elismerésre méltó teljesítmény egy ilyen nehéz tornán. Három nap, három mérkőzés, két győzelem, egy hajszálas vereség, így azt is megjegyezhetném, hogy Norbi érme akár fényesebb is lehetett volna. Nagyon megterhelő versenyen vagyunk túl, és a messzi távolban is öregbítettük a diósgyőriek jó hírnevét.
Boltokba nem ment
A piros-fehérek vezetőedzőjétől arról is érdeklődtünk, hogy mit vásárolt a szeretteinek, de meglepő választ kaptunk.
– Semmi különöset. Nem volt időm boltokba menni, csak a mérlegeléssel, a versennyel, az edzésmunkával, a szorító melletti teendőimmel és a pihenéssel foglalkoztam, már amikor jutott rá időm. Azt a néhány apróságot, amit vettem, a repülőtéren szereztem be – árulta el.
Aki pedig azt hiszi, hogy vége a szezonnak, téved: a miskolci szövetségi kapitányra és a piros-fehérek tagjaira ebben az évben még több világverseny vár.