Ugrás a tartalomra

Thaiföldre kacsint a harcos

Létrehozva
A Világjátékok után a profi élettel kacérkodik a diósgyőri sportoló.
Kép
speth-norbert-nyilatkozik-csengtuban.jpg (4.7 MB)
Spéth Norbert nyilatkozik a csengtui versenye után. Fotó: magánarchívum

Ismeretes, hogy a kínai Csengtuban zajlik a nem olimpiai sportágak 12. versenysorozata. A muaythai műfaj 71 kilósok versenyében bronzérmet szerzett Spéth Norbert, a DVTK tagja, aki hazaérkezése után ezt mondta portálunknak:
 
– Tizenkilenc órát repültem: Csengtuból Sanghajba, majd onnan leszállás nélkül Budapestre, mégsem érzem magam fáradtnak. Ugyan az aranyért mentem ki, de természetesen örülök a harmadik helyezésemnek is. Mivel a földkerekség legjobbjai, a rangsor szerinti első nyolc indulhatott, ez növeli dobogós teljesítményem értékét. Most pihenek, a jövő héttől pedig elkezdem az edzésmunkát. Tervem szerint felcsapok profinak és ha minden jól megy, akkor az esztendő vége felé Thaiföld felé veszem az irányt, az ottani klubom versenysorozatán szereplek majd.
 

Ez is érdekelhet

A miskolci jezsuita gimnázium leány csapata nyerte az országos diákolimpiai döntőt
SportMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A március 20-22. között megrendezett Kosárlabda Diákolimpia V-VI. korcsoport „B” kategória országos döntőben a lányoknál a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium csapata lett a bajnok, miután a fináléban jobbnak bizonyult a Tiszaújvárosi Eötvös Gimnázium együttesénél.
Szinay Szabolcs ezüstérmes
SportMiskolcBelföld
A DVTK birkózó szakosztályának tagja a hétvégen Budapesten vett részt korosztálya válogató versenyén.
Aranyérmeket gyűjtöttek Kecskeméten
SportMiskolcBelföld
Szombaton rendezték a junior cselgáncsozók országos bajnokságát.
Négy meccset kapott
Sport
Nagyon odasózott a Vasút futballistájának az ügyében eljáró testület.