Ilyen szenzáció nincs és mégis van címmel írtuk meg portálunkon, hogy tíz miskolci-diósgyőri sportember dolgozott a Világjátékok tájfutó sportbírói között. A hír önmagában rendkívüli, sőt szinte hihetetlen volt: a kínai Csengtuban 12. alkalommal rendezett nem olimpiai sportágak világversenyén hatalmas elismerés jutott a DVTK-nak. Cikkünknek jelentős utóélete volt, nagyon sokan és sok fórumon foglalkoztak a témával és idéztek belőle.
Versenyigazgatói szavak
Az óriási érdeklődés következtében felbátorodtunk és értékelésre kértük azokat a jól ismert diósgyőri sportembereket, aki kulcsszerepet játszottak a távoli Ázsiában.
– A versenyigazgatói tisztségre 2023. októberében kértek fel, utána háromszor jártam Kínában, ahol gyakorlatilag egy új sportág megrendezését kellett megtanítanunk nekik – mondta Less Áron. – Hatalmas munka volt a rengeteg egyeztetés, melynek során a sportspecifikus felkészítést gyakran félbeszakította a versenyzők adminisztrációja. Maga a versenyrendezői feladat nagyon más volt mint általában a hazai, vagy nemzetközi rendezéseink során: az abszolút nulláról indultunk. Bár sok mindent egyeztettünk, de rengeteg esetben improvizálnunk kellett az eltérő kulturális környezet miatt. Ezért is ragaszkodtam hozzá, hogy a saját, de kipróbált, világszínvonalú stábommal tudjak együtt dolgozni, akikkel fél szavakból is megértjük egymást és akiktől bármit kérhetek, akár az éjszaka közepén is. A huszonhárom nemzetközi versenybíróból tizenkettő volt magyar, ebből tízen a DVTK-t képviseltük és a legtöbben gyerekkorunk óta szoros baráti társaságot alkotunk. Nagyon büszke vagyok rájuk, hogy ezt együtt véghez tudtuk vinni a számunkra idegen környezetben, a rettenetesen nehéz körülmények között is.
Nagy felelősség volt
– Sportszakmai szempontból hatalmas elismerés a tájékozódási futás legrangosabb nemzetközi eseményén rendezői-versenybírói szerepet kapni, amely a bizalom magas szintjét jelenti az IOF, a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség részéről – vette át a szót Zsigmond Heinczinger Száva. – Ugyanakkor nagy felelősség is: gyors és kreatív problémamegoldást, innovativitást, rugalmasságot, nyitottságot és aktív jelenlétet igényel egy kulturálisan igencsak eltérő, és tájfutásban még nem világszínvonalat képviselő környezetben helytállni, rendezőként. Az erősen multikulturális - cseh, dán, japán, lengyel, norvég, olasz, svéd és magyar erőket felvonultató - rendezői gárda a turbulensen változó időjárási körülmények között, monszun és erős napsütés váltakozása, magas hőmérséklet és páratartalom, gyakran logisztikai- és nyelvi nehézségekkel küzdve, megfelelő színvonalú körülményeket tudott biztosítani a világ legjobb tájfutói számára, a világszinten is ritkaságszámba menő, különleges terepeken. Munkánkat helyi önkéntesek segítették, akik sok esetben ugyan nehézségekkel küzdöttek az angol nyelv ismeretének hiánya miatt, mégis nyitottságukkal, gyors tanulással, előzékenységükkel, lelkesedésükkel, fegyelmezettségükkel és munkához való alázatos hozzáállásukkal oroszlánrészt vállaltak a sikeres rendezésben. Sport szempontból minden bizonnyal a helyiek sokat tanultak tőlünk, a munkához való hozzáállásuk azonban számunkra lehet példaértékű.