Ugrás a tartalomra

Fáradtak voltak a diósgyőriek

Létrehozva
Nemzetközinek indult Vácott, de végül csak hazai torna lett, amelyen a DVTK is szerepelt.
Kép
Apatóczky Máté
Apatóczky Máté eligazítást tart. Fotó: magánarchívum

A cseh Nove Veseli gárdája lemondta szereplését, így a négyes mezőnyt csak hazai együttesek alkották a férfi felkészülési tornán. Eredmények, első mérkőzés: DVTK – Salgótarjáni SKC 28–42 (13–22), második mérkőzés, a 3. helyért: DVTK – Veszprémi KK 24–35 (14–18).

– Kevesen utaztunk el, így a meccskeretünk csak tizennégy fős volt – kezdte értékelését Apatóczky Máté, a piros-fehérek huszonhat éves vezetőedzője. – Ennek következtében korlátozott volt a rotációs lehetőségünk. Az eddigi felkészülési mérkőzéseink közül magasan most hoztuk a legrosszabb formánkat. Az alapozások során gyakran előforduló fáradtság miatti mélypontra gondolok. Remélem, hogy az mutatja meg a tartásunkat, hogy ebből a helyzetből fel tudunk majd állni.

Arra a kérdésre, hogy várnak-e még játékost, a szakvezető ezt válaszolta:
– Már nem várunk senkit, azzal a kerettel dolgozunk, amely a rendelkezésünkre áll. A sérültek visszatérése után húszan leszünk és közöttük hat ifjúsági játékos van.

Címkék

Kapcsolódó cikkek

Ez is érdekelhet

Négy meccset kapott
Sport
Nagyon odasózott a Vasút futballistájának az ügyében eljáró testület.
Feltehetik az i-re a pontot
Sport
A Macik számára pénteken este véget érhet a jégkorong Erste Liga rájátszásos tornájának első szakasza.
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna
Eldőlt, ott lesznek-e a lányok a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna.
Majkut Gergely előre lépett
SportMiskolc
A DVTK SE szakmai vezetésének döntése értelmében Majkut Gergely irányítja a klub atlétika szakosztályának szakmai munkáját.