A DVTK HunTerm női kosárlabdacsapata lejátszotta utolsó mérkőzését a Dél-Koreában zajló Park Shin-Ja Kupán. A felkészülési torna utolsó csoportmérkőzésének a továbbjutás szempontjából már nem volt jelentősége, ugyanis az már előző nap eldőlt, hogy a Diósgyőr nem tud bekerülni az elődöntőbe.
A 11. Park Shin-Ja Kupán idén 10 csapat versenyzett a selejtezők során, két csoportban. Hat hazai együttes mellett két japán gárda, köztük a tavalyi győztes Fujitsu Red Wave vesz részt a tornán, illetve most először indult európai együttes, az egyaránt a két hét múlva esedékes Euroliga-selejtezőre készülő spanyol Casademont Zaragoza és a DVTK HunTherm. (A DVTK HunTherm a lengyel AZS UMCS Lublin ellen lép pályára az El-selejtezőben, szeptember 18-án, 19 órától idegenben, szeptember 24-én, 18 órától pedig Miskolcon, a DVTK Arénában).
A pénteki mérkőzésen nagyon jól kezdett a DVTK HunTherm, az első játékrészben szerzett jelentős előnyt sikerült végig megőriznie, és összeségében magabiztos győzelmet aratott a tavalyi dél-koreai bajnokság utolsó, 6. helyezett csapata ellen.
A DVTK a torna során négy mérkőzést játszott, kétszer vereséget szenvedett, kétszer pedig nyert, csoportjában a 3. helyen végzett, és nem jutott be a legjobb négy közé, ahová a két kvintett első két helyezettje került.
Eredmény:
DVTK HunTherm – Bucheon Hana Bank (dél-koreai) 96–82 (26–14, 25–20, 26–24, 19–24)
Puszan, 400 néző.
DVTK HunTherm: Aho N. 2, Aho T. 11, Takács 18/6, Toman 2, Grigalauskyte 11. Csere: Miklós M. 3/3, Smuda 16, Kányási 11/3, Lelik 13/3, Ginzo 9. Vezetőedző: Völgyi Péter.
A B-csoport végeredménye: 1. Chongju KB Stars (dél-koreai) 7 pont, 2. Denso Iris (japán) 7 pont, 3. DVTK HunTherm 6 pont, 4. Bucheon Hana Bank (dél-koreai) 5 pont, 5. Shinhan Bank’s Birds Anshan (dél-koreai) 5 pont.
Az A-csoport végeredménye: 1. Casademont Zaragoza (spanyol) 7 pont, 2. Fujitsu Red Wave (japán) 7 pont, 3. Woori Bank (dél-koreai) 6 pont, 4. Samsung Life (dél-koreai) 5 pont, 5. BNK Sum (dél-koreai) 5 pont.
A torna további programja:
Elődöntők, szeptember 6. (szombat), 07.00: Casademont Zaragoza - Denso Iris, 10.00: Chongju KB Stars - Fujitsu Red Wave.
Helyosztók, szeptember 7. (vasárnap), 07.00: bronzmeccs, az elődöntő veszteseinek részvételével, 10.00: döntő, az elődöntő győzteseinek részvételével.