„Szakosztályunk a házigazdája a szeptember 27-én, szombaton 10 óra 30 perckor kezdődő U11-es, U13-as és U15-ös leány diákolimpia országos döntőjét, amelyet a DVTK Arénájában tartunk – kezdte Szabó Máté, a diósgyőriek edzője, majd hozzátette:
– Hiszen a DVTK Medicalban lévő szűkös termünk nem alkalmas az ilyen nagyszabású események megtartására. Bizonyos értelemben helyi sporttörténelmi eseményt rendezünk, ugyanis az arénában még soha nem tartottak birkózó viadalt.”
A tréner elmondta még: a rangos sportesemény lehetőséget nyújt a fiatal tehetségek számára, hogy tudásukat összemérve bemutatkozzanak a hazai közönség előtt. Ami pedig a piros-fehéreket illeti, Szabó Máté közölte, hogy tíz, vagy tizenegy sportolót neveznek majd és érmes helyezésekre számítanak.
A birkózás is bemutatkozik az arénában
Létrehozva
Miskolcon rendezik három leány korcsoport diákolimpiáját.
Ez is érdekelhet
Feltehetik az i-re a pontot
A Macik számára pénteken este véget érhet a jégkorong Erste Liga rájátszásos tornájának első szakasza.
Eldőlt, ott lesznek-e a lányok a világbajnokságon
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna.
Majkut Gergely előre lépett
A DVTK SE szakmai vezetésének döntése értelmében Majkut Gergely irányítja a klub atlétika szakosztályának szakmai munkáját.