Ugrás a tartalomra

Jégkorong: időpontváltozás

Létrehozva
Három órával hamarabb kezdik az október 26-ai, Miskolcra kiírt találkozót.
Kép
dvtk_jegesmedvek_bevonulas.jpg
A televíziós közvetítés érinti a Macik meccsének kezdési időpontját. Fotó: magánarchívum

A jégkorong Erste ligában az eredeti ütemezés szerint október 26-án, vasárnap 18 órakor kezdték volna a DVTK Jegesmedvék - Budapest Jégkorong Akadémia Hoki Club mérkőzést.

A nap, a párosítás és a népkerti jégcsarnok is marad a korábban közöltek szerint, az esti korongejtést azonban délutánra helyezték át, erre 15 órakor kerül sor.

Érdeklődésünkre Marosi Tamás, a piros-fehér színekben pompázó klub marketing menedzsere elmondta, hogy a változtatást a televíziós közvetítés miatt tették meg, ugyanis az összecsapást az M4Sport egyenes adásban sugározza majd a miskolci komplexumból.

Így a szurkolóknak szűk két hét múlva (a hosszú hétvége utolsó napján) igyekezniük kell a vasárnapi ebéd elfogyasztásával, hogy utána idejében a létesítménybe érjenek.

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.