A Milánóban és Cortina d'Ampezzóban zajló, világszerte óriási érdeklődéssel kísért eseményen a magyar színeket képviselő Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei műkorcsolyázókért szorítottunk. A páros a vasárnapi rövid programban és a hétfői, utolsó csoportban előadott kűrjükben is élete legjobbját futotta. Boldogságukra csupán az vetett némi árnyékot, hogy lemaradtak a hőn áhított dobogóról. Annak ellenére így történt, hogy hibátlan programot adtak elő, így büszkék lehetnek teljesítményükre.
Miskolci kötődés: anya és lánya
A duóval kapcsolatban meg kell említenünk azt, amit a televíziós közvetítések során bizonyára többen is észrevettek: dr. Kendelényi-Gulyás Erika ott ült a páros mellett, amikor tagjai a pontjaikra vártak. A sportvezető tavaly nyártól igazgatóként irányítja a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség műkorcsolya ágazatát és tisztségviselőként tartózkodik Milánóban.
Dr. Kendelényi-Gulyás Erikáról tudni kell, hogy miskolci születésű, vármegyénk székhelyén nőtt fel, egykor tagja volt a Miskolci Jégvirág Korcsolya Klub szinkronkorcsolya csapatának. Édesanyja, Gulyásné Sinka Erika – aki az elmúlt nyáron hunyt el – a műfaj helyi ikonjaként szolgált, oroszlánrészt vállalt magára a jeges sportágak helyi meghonosításából. A Miskolci Jégvirág Korcsolya Klubot hosszú ideig elnökként irányította, a korcsolyasporthoz pedig éppen a most Milánóban dolgozó lánya révén került közelebb. Esetében igaz a mondás: az alma nem esik messze a fájától. Elhivatottságát, szakmaszeretetét már dr. Kendelényi-Gulyás Erika viszi tovább.
Örökölte a stafétabotot
A korcsolyasportban jól ismert a miskolci gyökerekkel rendelkező új igazgató:
– Gyerekkorom óta a jeges sportágak közelében élek, magam is szinkronkorcsolyázó voltam, 2011 óta a Team Passion vezetőedzője vagyok – nyilatkozta dr. Kendelényi-Gulyás Erika, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem adjunktusa, aki közgazdászként végzett, a doktori címét pedig jelenlegi munkahelyén szerezte. – Amikor a szövetség vezetése megkeresett a feladattal, rögtön megtisztelőnek, szakmailag pedig hatalmas kihívásnak gondoltam, rövid gondolkodási idő után igent is mondtam a felkérésre.
Új struktúrában
Kinevezése után azt is kijelentette, hogy szeretné letenni egy olyan új struktúra alapjait, amely képes megoldást jelent majd az ágazat gondjaira. A mostani olimpiai negyedik helyezés részben már az eredményes munkájának visszaigazolása.
Műkorcsolya, páros, kűr, döntő
A végeredmény:
1. Miura Riku, Kihara Rjuicsi (Japán) 231.24 pont
2. Anasztaszija Metelkina, Luka Berulava (Grúzia) 221.75 pont
3. Minerva Fabienne Hase, Nikita Volodin (Németország) 219.09 pont
4. Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei (Magyarország) 215.26 pont
5. Szuj Ven-csing, Han Cung (Kína) 208.64 pont
6. Sara Conti, Niccolo Macii (Olaszország) 203.19 pont