Ugrás a tartalomra

Sáfrány Péter kiesett

Létrehozva
Kazahsztánban rendezték a cselgáncsozók Grand Slam versenyét.
Kép
Sáfrány Péter helyezetlenül zárt Asztanában. Fotó: magánarchívum
Sáfrány Péter helyezetlenül zárt Asztanában. Fotó: magánarchívum

Az ázsiai ország fővárosában vasárnap rajthoz állt Sáfrány Péter, a Miskolci VSC volt korosztályos világbajnoka, aki a 90 kilogrammos súlycsoportban próbált szerencsét. Mivel első összecsapását elveszítette Asztanában, a kiesés sorsára jutott, helyezetlen maradt – kaptuk a hírt Illyés Miklós egykori olimpikontól, az MVSC elnökétől, a sportoló mesterétől.

A sportág hazai híre, hogy Tóth Krisztián lett a Magyar Cselgáncs Szövetség elnöke. Elődje, Tóth László ugyanis huszonnyolc évi elnökösködés után távozott tisztségéből. Az elnökség tagja lett Illyés Miklós, az MVSC elnöke, aki a sportág fejlesztési bizottság vezetőjeként is dolgozik a grémiumban.

Címkék

Ez is érdekelhet

Szalay Boldizsár a Maciknál marad
SportMiskolc
A soron következő szezonban is a piros-fehéreknél szerepel a védő.
Három meccs, harmadik helyezés
SportMiskolcVilág
Miskolci-diósgyőri bronzérem született az egyetemi birkózó világbajnokságon.
Példát mutatnak a gyerekeknek
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Átvették díjaikat Az év kedvenc vármegyei tesitanárai.
A kilencedik fesztivál következik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Június 14-én, vasárnap tartják a Lions Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 3x3-as bajnokságot.