Ugrás a tartalomra

Szenzációs siker! Guzi Blanka világkupa győztes

Létrehozva
Öttusa: a DVTK kiválósága nyerte a budapesti BOK-csarnokban rendezett viadalt.
Kép
Guzi Blanka diadalmaskodott Budapesten. Fotó: magánarchívum
Guzi Blanka diadalmaskodott Budapesten. Fotó: magánarchívum

A piros-fehérek párizsi olimpián negyedik helyezést szerzett klasszisa a döntőben az egyenes kieséses vívásban, az OCR-pályán (az akadály versenyzésben - a szerk.) és az úszásban is nagyszerűen teljesített, majd a laser runban, a futást és a lézerpisztolyos lövészetet ötvöző számban óriási csatában múlta felül riválisait és ezzel immáron második sikerét aratta az idei szezonban. Kairóban és Budapesten is győzött, a bulgáriai Pazardzhikben pedig ezüstérmet harcolt ki.

– Nagyon készültem a versenyre, a múltkori, bulgáriai második hely juttatott el ide – mondta Guzi Blanka a nemzetisport.hu-nak. – Ott új szituációba kerültem, amit most ismételtem meg. A harmadik futamban úsztam, apró változásnak tűnik, de nagyon felborítja a rendet, ha valami másképp történik, mint általában szokott. Kivettem belőle a tanulságot, amit tudtam, és beépítettem ebbe a versenybe.

Ez is érdekelhet

Béres Dávid (jobbról a második) szerencsésnek tartja magát. Fotó: MDSZ
A munkája a hobbija
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolci pedagógus is bekerült Az év kedvenc tesitanára vármegyei díjazottainak csoportjába.
Szalay Boldizsár a Maciknál marad
SportMiskolc
A soron következő szezonban is a piros-fehéreknél szerepel a védő.
Három meccs, harmadik helyezés
SportMiskolcVilág
Miskolci-diósgyőri bronzérem született az egyetemi birkózó világbajnokságon.
Példát mutatnak a gyerekeknek
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Átvették díjaikat Az év kedvenc vármegyei tesitanárai.