Ugrás a tartalomra

Gálfi Norbert a DVTK-ban folytatja pályafutását

Létrehozva
Labdarúgás: az edzéseken mutatott teljesítménye és a felkészülési mérkőzésen nyújtott játéka meggyőzte a diósgyőriek szakmai stábját.
Kép
vincze-richard-es-galfi_norbert.jpg
Vincze Richárd sportigazgató (balról) és Gálfi Zoltán. Fotó: DVTK

Így a 26 éves széleken bevethető támadó a soron következő évben a diósgyőriek NB II-es csapatában szerepel.

– Egy kicsit olyan, mintha hazajöttem volna, egyből befogadott a brigád, a szakmai stáb és az egész közeg – kezdte Gálfi Norbert a klub honlapjának, majd így folytatta: – Nagyon szeretem az egy az egy elleni szituációkat, talán jó is vagyok ezekben és úgy érzem, hogy a lövőtechnikám ezen a szinten kimagasló. Mindent meg fogok tenni azért, hogy ez a hatalmas klub visszakerüljön oda.

– Egy olyan szélsőt szerettünk volna igazolni, aki a támadó harmadban folyamatosan keresi az egy az egy elleni párharcokat, igyekszik lövőhelyzetet kialakítani, és kulcspasszokat adni és emellett a 10-es poszton, irányító középpályásként is bevethető. Megtaláltuk, mert Gálfi Norbertre pontosan illik ez a leírás – mondta Vincze Richárd, a DVTK sportigazgatója.

Névjegy:
Gálfi Zoltán Norbert
Születési ideje: 2000. január 11.
Születési helye: Orosháza.
Magassága: 179 centiméter.
Posztja: szélső támadó.
Mezszáma: 11
Végzettségei: edző (Testnevelési és Sporttudományi Egyetem), UEFA B-licenc.

Címkék

Ez is érdekelhet

Az Egyetemvárosban jubilál a Miskolci Barátság Maraton
SportMiskolc
A jubileumi, 25. Miskolci Barátság Maraton elnevezésű nemzetközi futófesztivált október 18-án, vasárnap rendezik meg az Egyetemvárosban.
Tirpák Dávid a dobogó második fokán. Fotó: magánarchívum
Két érem és három ötödik helyezés
SportMiskolc
Birkózás: remekül szerepeltek a diósgyőri sportolók a hétvégi, Budapesten tartott országos diákolimpiai döntőn.
Hatékonyan kell játszaniuk
SportMiskolc
Kosárlabda: az Európa Kupa keretében nagy csata vár a piros-fehérekre.
Egy pontot itthon tudtak tartani
SportMiskolc
Döntetlent játszott a Szentlőrinc ellen a DVTK az augusztus 1-jéről elhalasztott mérkőzésen.