Ugrás a tartalomra

Bém Gábor lett Vitelki Zoltán örököse

Létrehozva
Labdarúgás: a diósgyőriek női csapatát az NB III-as alakulatra váltotta az ismert szakember.
Kép
Bém Gábor a diósgyőriek NB III-as csapatának új vezetőedzője. Fotó: DVTK
Bém Gábor a diósgyőriek NB III-as csapatának új vezetőedzője. Fotó: DVTK

A DVTK NB I-es hölgy alakulatának korábbi vezetőedzője veszi át a piros-fehérek harmadosztályú gárdájának szakvezetői tisztségét miután elődje, Vitelki Zoltán távozott. Bém Gábor öt esztendőt töltött el a női fociban: irányításával az együttes a kilencedik helyen végzett a 2025/26-os bajnokságban.

– Jól éreztem magam a bőrömben, de öt év után új kihívásra vágytam. Vincze Richárd sportigazgató keresett meg a feladattal, hiszen Vitelki Zoltán távozásával megüresedett az NB III-as kispad. A döntésemben az is szerepet játszott, hogy mostantól szoros együttműködésben dolgozhatok az első csapat stábjával – mondta Bém Gábor a klub honlapjának.

Címkék

Ez is érdekelhet

Tirpák Dávid a dobogó második fokán. Fotó: magánarchívum
Két érem és három ötödik helyezés
SportMiskolc
Birkózás: remekül szerepeltek a diósgyőri sportolók a hétvégi, Budapesten tartott országos diákolimpiai döntőn.
Hatékonyan kell játszaniuk
SportMiskolc
Kosárlabda: az Európa Kupa keretében nagy csata vár a piros-fehérekre.
Egy pontot itthon tudtak tartani
SportMiskolc
Döntetlent játszott a Szentlőrinc ellen a DVTK az augusztus 1-jéről elhalasztott mérkőzésen.
Tizenhét bajnoki érmet hoztak a miskolci szenior úszók
SportMiskolcBelföld
A Miskolci Vízművek SC sportolói hét arany-, hét ezüst-, és három bronzérmet nyertek a XV. Fedettpályás Szenior Úszó Országos Bajnokságon, egyben IV. Dr. Rentka László Emlékversenyen.