Ugrás a tartalomra

Profi szerződést kapott a DVTK-nál

Létrehozva
Labdarúgás: Szabó Balázs tagja lett a Takács Péter vezetőedző irányításával készülő DVTK keretének.
Kép
Vincze Richárd sportigazgató és Szabó Balázs. Fotó: DVTK
Vincze Richárd sportigazgató és Szabó Balázs. Fotó: DVTK

A harminc esztendős középpályás tavaly nyáron a diósgyőriek NB III-as együttesébe tért vissza és a klub akadémiáján edzőként is dolgozott. Most profi szerződést kapott, így az NB II-es gárdában játszhat.

– Nagyon sokat jelent számomra, hogy a DVTK első keretéhez tartozhatok – mondta Szabó Balázs a klub honlapjának. – Minden erőmmel azon leszek, hogy közösen ismét sikeresek legyünk a hamarosan kezdődő bajnokságban.

– A mögöttünk hagyott szezonban Balázs bebizonyította, hogy nagyon hasznos tagja lehet a felnőtt csapat keretének, ezért döntöttünk úgy a stábbal közösen, hogy szerződést kötünk vele – közölte Vincze Richárd, a piros-fehérek sportigazgatója.

Névjegy
Szabó Balázs
Születési ideje: 1995. október 28.
Születési helye: Kazincbarcika.
Posztja: középpályás.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kohlrusz 11 góljával a mezőny legjobbja volt. Fotó: magánarchívum
Simán győztek a diósgyőriek
SportMiskolc
Hazai környezetben hat góllal diadalmaskodtak a hevesiekkel szemben.
Radics húsz pontot gyűjtött a hazaiaknak, de ez is kevés volt a sikerhez. Fotó: magánarchívum
Kikaptak a Farkasok
SportMiskolc
A férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának alapszakaszában a 7. forduló mérkőzéseivel folytatódik a küzdelem.
labdarúgás
Nyertek a közlekedésiek: kilenc sárga, két büntetőgól
SportMiskolc
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztály, Észak csoport, 12. forduló.
Vitányi László a diósgyőriek vezetőedzője. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek elgázolták a piros-fehéreket
SportMiskolc
Hazai környezetben kiütéses vereséget szenvedtek az élvonalbeli diósgyőri hölgyek.