Ugrás a tartalomra

Edzőt vált a DVTK labdarúgócsapata

Létrehozva
A Merkantil Bank Ligában szereplő együttes jelenleg a táblázat 13. helyét foglalja el, egy győzelem és egy döntetlen mellett három vereség az eddigi mérleg.
Kép
Takács Péter a DVTK labdarúgó csapatának vezetőedzője. Fotó: magánarchívum
Búcsúzik az első csapattól, de nem a klubtól

A Videoton FC Fehérvár elleni idegenbeli mérkőzésre már nem Takács Péter vezetésével készülnek a játékosok – jelentette be a klub hétfőn a honlapján.

– Az elmúlt hetek negatív sorozatát nem sikerült megállítani, az eredmények mellett a játékosok teljesítménye, ezzel együtt pedig a csapat játéka sem javult – indokolta a döntést Vincze Richárd, a DVTK sportigazgatója, aki a játékosok felelősségét sem vitatta.

– Úgy érzem, hogy cserbenhagyták azt az embert, aki még az utolsó utáni pillanatban is kiállt értük. Takács Pétert továbbra is rendkívül értékes diósgyőri szakembernek tartom, ezért nem búcsúzunk el tőle, a jövőben is a klub kötelékében marad – tette hozzá.

Takács Péter idén áprilisban megbízott vezetőedzőként vette át a felnőtt együttes irányítását azok után, hogy a piros-fehérek matematikailag is búcsúztak az élvonaltól.

– Nekem a Diósgyőr soha nem csak egy munkahely volt, talán éppen ezért éltem meg mindent sokkal erősebben – búcsúzott Takács Péter, a DVTK leköszönő vezetőedzője. – Sajnálom, hogy nem sikerült azt az eredményt elérni, amit mindannyian szerettünk volna, ezért a felelősséget természetesen vállalom. Köszönöm a játékosoknak, a stábnak és a szurkolóknak mindazt, amit kaptam. Vezetőedzőként most elköszönök, de sose felejtem el, honnan jöttem.

Ezzel párhuzamosan megkezdődött Takács Péter utódjának keresése, akinek a munkába állásáig az UEFA Pro-licenccel rendelkező Kriston István (a DVTK U17 vezetőedzője) vezeti a Merkantil Bank Ligában szereplő első csapat edzéseit.

Ez is érdekelhet

Tamás Gábor. Fotó: DVTK
Új ügyvezetője van a DFC Kft.-nek
SportMiskolc
Sportgazdaság: változás történt a társaság vezetésében.
A továbbjutásért meccselnek a piros-fehérek
SportMiskolc
Labdarúgás: szombaton hazai kupamérkőzés vár a diósgyőriek együttesére.
Székesfehérvárott lesz a Macik első meccse. Fotó: magánarchívum
Dunaújváros helyett Székesfehérvárott kezdenek
SportMiskolc
Jégkorong: még el sem kezdődött a pontvadászat, de máris módosult az Erste ligában szereplő Macik programja.
Simán nyertek az amerikaiak
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: Berlinben érvényesült a papírforma a női kosárlabda világbajnokság negyeddöntőjében.