Ugrás a tartalomra

Önkéntes program a nemzetközi autizmus nap jegyében

Létrehozva
A hagyományokhoz hívem munkával ünnepelt a Miskolci Autista Alapítvány (MAA) közössége a nemzetközi autizmus nap (április 2.) apropóján. Szombaton, a tavaszváró önkéntes napon az alapítvány lakótereinek karbantartására várták a segítőket.
Kép
Fotó: Mocsári László

Az MAA olyan fiatal felnőttek számára elérhető szolgáltatásokat nyújt, mint például az ellátás, a fejlesztőpedagógiai szolgáltatás, vagy a munkarehabilitáció. A Miskolci Autista Alapítvány közössége mintegy 75 fő, ebből 50 fő állandó bentlakó, és 25 fő napközi ellátásban részesülő fiatal. Ezen kívül 20 megváltozott munkaképességű dolgozója is szerves része az alapítvány mindennapjainak.

Kép

– Sok háztartási hulladék és sitt gyűlt össze a lakóotthon területén, amit az önkénteseink ma konténerekbe pakolnak és eltakarítanak, valamint egy kis műhelymunka is folyik – fogalmazott Szalkai Dániel, a Miskolci Autista Alapítvány ügyvezető igazgatója. A nemzetközi autizmus nap április 2-ára esik, de azért, hogy minél több önkéntes részt tudjon venni a már hagyományosnak számító programon, szombatra szervezték ezt a közösségépítő „munkanapot”. „Minden évben összegyűlünk, és munkával ünnepeljük meg ezt a napot” – emelte ki az ügyvezető igazgató, hozzátéve: szerencsére mindig nagyon sok önkéntes érkezik hozzájuk.

Kép

Olyanok, mint Frank Judit, aki már nem először segít az alapítvány háza táján. – Nincs semmilyen kötődésem az alapítványhoz, csak úgy gondoltam, hogy mindenkinek jár egy kis önkéntes munka, és én őket választottam most is – fogalmazott a Miskolc Televízió érdeklődésére.

Reggel mindenkit meleg teával és kávéval kínáltak az alapítvány munkatársai, délben finom ételekkel és desszerttel kedveskedtek. A látogatók között – tombolanyereményként – értékes Maacraft - The social workshop termékeket sorsoltak ki.

Ez is érdekelhet

A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
SzabadidőMiskolcBelföld
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Képgaléria
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
SzabadidőBelföldVilág
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.