Ugrás a tartalomra

Ilyen is van, hát ünnepeljünk: március 5. a lemezlovasok világnapja

Létrehozva
Ők uralják a legnagyobb fesztiválok színpadát, de tíz ember előtt, a pincében is igazi örömzenélést tudnak bemutatni. Köszöntjük a DJ-ket.

1935-ben került köztudatba a DJ fogalma. A zenéket egymásra pakoló figura ma már a könnyűzenei kultúra kitörölhetetlen alakja, népszerűségük a legnagyobb együttesekével vetekszik.

Az első DJ-szettet Martin Block nevéhez köthetjük – írja a Primate.hu. Beszéde alá bakelit lemezeket kevert. Egy rádiós műsorvezető az ő neve kapcsán beszélt először „disc jockey-ról”.

Az első bulit, ahol DJ zenélt, 1943-ban szervezték meg, Angliában. Jazz szólt.

A DJ kifejezést később aztán a rádiós műsorvezetőkre kezdték alkalmazni az Egyesült Államokban. Az elnevezés a hanglemez angol neve (a formája miatt): disc (vagyis „korong”), illetve a jockey = „zsoké” szavakból állt össze.

Magyarországon a 60-as években jelentek meg az első lemezlovasok, akik közül Cintula, B. Tóth László és Dévényi Tibor vált a legismertebbé.

A lemezlovasok meghatározó, közönségformáló szerepet töltöttek be, így aztán nem csoda, hogy már 1970-től vizsgához, illetve engedélyhez kötötték a tevékenységüket. Ma már nincs szükség engedélyre ahhoz, hogy valaki fellépést vállaljon, a technika fejlődésének köszönhetően bárki képes lehet arra, hogy egy rövid gyakorlás után színpadra álljon.

Március 5-én – más források szerint 9-én – ünnepeljük a DJ-k világnapját. Tegyünk fel egy lemezt a tiszteletükre!

Ez is érdekelhet

A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
SzabadidőMiskolcBelföld
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Képgaléria
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
SzabadidőBelföldVilág
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.