Ugrás a tartalomra

A héten érkeznek a jótékonysági retro buli adományai Miskolcra 

Létrehozva
Retro fesztivál volt szombaton az interneten, amit a minap.hu és a Miskolc Televízió élőben közvetített szombaton este fél hattól. A fesztivál ugyan ingyenes volt, de támogatójegyet bárki válthatott. Többek között a miskolci kórháznak gyűjtöttek. A légzést segítő készüléket a héten hozzák Miskolcra. 
Kép
Az Ámokfutók is fellépett az online fesztiválon

Az I Love Retro Online Fesztivál ezúttal is várta a közönséget, csak most a tv-képernyő elé. A hangulatot BanDJ alapozta meg fesztiválon, majd az elmúlt évtizedek népszerű együttesei léptek színpadra, az est háziasszonya pedig Sári Évi volt. A szórakoztatás mellett jó ügyet is szolgáltak a fellépők: az est teljes bevételét a miskolci Semmelweis járványkórháznak, valamint a Szent László Kórház Alapítványnak ajánlották fel. 

- A légzést segítő készüléket sikeresen abszolváltuk. Ezt a jövő héten el fogjuk juttatni Miskolcra, a gyermek lélegeztető központba. Nagyon szépen köszönjük az összefogást – jelentette be Mára Krisztián, az I Love Retro Online Fesztivál szervezője az est során. A hatalmas összeg már a fesztivál első harmadában összegyűlt. Az együttesek pedig folyamatosan érkeztek a színpadra a három órás maratoni retro buli végéig.

A szervezők, a fellépők is adakoztak és támogatójegyet is válthatott bárki. Utóbbiból csaknem ezret váltottak, nettő 1 millió 117 ezer forint jött össze. Ebből 580 ezer forint kap a Szent László Kórház Alapítvány és 580 ezer forintot a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Betegeiért Alapítvány. 

- A légzéssegítő készülék mellett a miskolci gyermek-lélegeztető központ egy lélegeztető gépet is meg fog kapni a héten. A két eszköz teljes értéke összesen 3 és fél millió forint – nyilatkozta Mára Krisztián. 
Ezt a zenekarok, a szervezők és a támogatók dobták össze. Az első online fesztivál dupla sikerrel zárult. Az adatok szerint 19 országból követték a közvetítést. Az adást több mint húszezren nézték, és a fontos célt is teljesítették a szervezők: az egészségügynek tudtak segíteni a koronavírus-járvány idején. 

Az online koncerten a prevencióra is nagy figyelmet fordítottak, az adás során többször is beszéltek a vírus megelőzéséről, prevenciós kisfilmeket játszottak be, ezzel is arra buzdítva a nézőket, hogy maradjanak otthon, minden lehetséges eszközzel próbálják megelőzni a COVID19 tovább terjedését. 

A jótékonysági retro buli IDE kattintva nézhető meg. 

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.