Ugrás a tartalomra

Ismét Avasi Kvaterka, csak megint kicsit másként

Létrehozva
A 2018-ban útjára indított programsorozat folytatódik az Avas pincesorain, de most nem a mulatságon van a hangsúly, hanem a finom borok kerülnek középpontba. (x)
Kép

Az elmúlt hónapok történései jelentősen meghatározzák a vendéglátás eddig megszokott normáit, ezért figyelembe véve az illetékes hatóságok előírásait, mulatság-mentes borvásárt tartanak a szervezők, természetesen ügyelve a vendégek egészségének megőrzésére.

Az Avasi Borvásár 2020. június 13-án szombaton 14-22 óra között várja a kvaterkázni vágyókat, amely a szokott helyen, a belvárostól néhány percnyire, az avas történelmi pincesorain. A Bükki és a Tokaji borvidék boraiból válogathatnak és kóstolhatnak a hegyre kilátogatók, ahol hosszú szünet után több pince is kinyitja kapuit.

Kép

Az Avasi Bortanyán a Margit pince, a Nagy-Szögedi pince, Csáter Apó Pincéje és Patvaros János várja boraival a vásárlókat. A Bortanya pincéjében az ország számos borászatából is találhatók borok, amelyekből szintén lehet válogatni.

Meglepetés falatokra számíthatnak a gyomrukat megtölteni vágyók, mert egy food-track kocsi első premierjére készül a kvaterka közönségének, megmutatva azt, hogy egy ilyen kocsiban is mennyi féle-fajta finomság készülhet.

A Pinyóban a Tokaj Portius boraiból lehet válogatni, a kóstolók frissen sült pogácsával kísérhetik le a finom nedűt.

A Polgármester Pince is kinyitja kapuját, náluk az Angyal és Posta borászat boraiból lehet válogatni, kóstolható a Yo East Hentes hot-dog-ja. 19 órától Dj Astro adja a háttérzenét, és aki szeretne, az az est folyamán online felületen csatlakozhat a dj-hez, és élőben megmutathatja magát, hogyan kvaterkázik. A link a program ideje alatt elérhető lesz a az Avasi Kvaterka facebook oldalán.

A Nádler Pincében kézműves reduktív borokkal, zsíros kenyérrel várják a borkóstolókat.

Kép

A kvaterkázást most a látogatókra bízzák a szervezők, hiszen végre újra együtt lehet lenni, és ezt célszerű kihasználni a hangulatos környezetben, finom borokat kóstolgatva.

A rendezők arra kérnek mindenkit, hogy a látogatók figyeljenek egymásra, és tartsák be az aktuálisan ajánlott óvintézkedéseket, de a helyszínen is adott lesz minden körülmény a biztonságos kvaterkázáshoz.

Részletes programért keresse a rendezvény Facebook oldalát!

Ez is érdekelhet

A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
SzabadidőMiskolcBelföld
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Képgaléria
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
SzabadidőBelföldVilág
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.