Ugrás a tartalomra

Ismét fogadja a látogatókat az Országház

Létrehozva
Keddtől ismét várja a látogatókat az Országház, megnyílnak az Országgyűlési Múzeum beltéri és kültéri kiállításai, július 23-tól pedig folytatódik a Tér- Zene koncertsorozat a Kossuth téren.

Sédy Anna, a Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság Országgyűlés Hivatalának kulturális szakreferense azt elmondta: keddtől megtekinthetőek az Országgyűlési Múzeum állandó kiállításai is, A magyar törvényhozás ezer éve című tárlat, az In memoriam 1956. október 25. emlékhely és kiállítás, valamint a Kőtár.

Hozzátette: a fővárosba látogató turisták mellett az Országgyűlés Hivatala idén a nyári táborozókat is invitálja, hogy előzetes bejelentkezés után díjmentesen tegyenek látogatást az Országházban.

Sédy Anna felidézte, hogy a járványhelyzet ideje alatt virtuálisan lehetett bejárni az épületet, ez a program nagyon népszerű volt, a Munkácsy termet például több mint 6 ezren tekintették meg az elmúlt szűk egy hónap alatt.

A látogatók a parlament.hu oldalon tájékozódhatnak a látogatás részleteiről. Tavaly több mint 700 ezer látogató tekintette meg az épületet.

A Kossuth téren idén is megrendezik a Tér-Zene programsorozatot, amelynek keretében július 23-tól szeptemberig, minden csütörtökön délután ingyenes könnyű- és komolyzenei koncertekkel várják a közönséget.

Ez is érdekelhet

A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
SzabadidőMiskolcBelföld
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Képgaléria
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
SzabadidőBelföldVilág
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.