Ugrás a tartalomra

Múltba révedős, nyári slágerrel jelentkezett a Victor zenekar

Létrehozva
Alter- és metál zenekarokkal álltak egy színpadon a Helyfoglaló 2020. című zenei tehetségkutatón, majd még aznap este az M2 Petőfi esti műsorában, élőben beszélhettek a frissen megjelent dalukról, és az ahhoz készült klipről. A miskolci Victor zenekar most kezdte igazán bontogatni szárnyait.

Pop-rock stílusban zenélnek, a szövegeket és az énekdallamot az alapító Drótos Viktor jegyzi. A banda gitárosával, Vígh Rolanddal egy Földes-esten ismerkedtek meg. Ekkor esett először szó a közös zenélésről.

– A gimnázium nyitott a művészeti dolgokra, nagy teret ad a kibontakozásra. A Földes nélkül minden bizonnyal nem érnek ezek a hatások, és valószínűleg pár lépéssel hátrébb tartanánk énektudásban, hozzáállásban – mondja Viktor.

Kép
Drótos Viktor (b) és Vígh Roland: készül az első lemez | Fotó: Mocsári László

Az első közös fellépésük a Grizzlyben volt, majd jött az összecsiszolódás időszaka. A zenekar másik fele (Borbély Bence Regő – dob, Felleg Dominik Tician – basszusgitár) budapesti, a próbákat is a fővárosban tartják.

Fülbemászó dallam, könnyen befogadható szövegvilág – a napokban debütált a Visszavágynék daluk, amihez klipet is készítettek a Duna-kanyarban. Rolandtól megtudjuk: még a gimnazista időkből több írása, félkész ötlete megmaradt Viktornak – most ezeket formálják együtt dallá. – Egyébként többféleképpen írok dalt: van, amikor egyszerűen csak leülök, játszok a gitáron, és addig „bűvészkedek”, amíg ki nem jön valami. De előfordul, hogy egy-egy, számomra inspirációt jelentő zenekar számai felelevenítenek bennem egy életérzést, amit én igyekszem minél pontosabban megfogni, majd megfogalmazni.

Kép

Egy lemezre való dallal rendelkeznek, még a hangszerelésen kell csiszolni picit, és aztán kiadhatják – addig pedig megragadnak minden adandó lehetőséget arra, hogy bemutatkozhassanak: legyen szó tehetségkutatóról, vagy médiamegjelenésről. Bár hozzáteszik: most (a járványhelyzet miatt is) inkább kis lépésekben mernek gondolkodni.

Kép
A Helynekem színpadán. | Fotó: Juhász Ákos

– Viszonylag új zenekar vagyunk a magyar könnyűzenei palettán, még nekünk is jobban össze kell szoknunk. Tervezünk, hosszabb távra is, a szövegírást szeretném megtartani, de a zenei alap összerakásában számíthatok a többiekre – mondja Viktor.

A srácokkal legközelebb augusztus 14-én, pénteken a Helynekem teraszán találkozhatunk, egy akusztikus koncerttel készülnek. Addig is, hallgassátok meg a Visszavágynék című számukat:

Ez is érdekelhet

A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
SzabadidőMiskolcBelföld
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Képgaléria
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
SzabadidőBelföldVilág
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.