Ugrás a tartalomra

Acéllábos: halsütés két felvonásban

Létrehozva
Egy színész, egy újságíró és egy piruló talján pisztráng a csónakban: akár egy vicc kezdete is lehetne, ez azonban a GasztroXtreme tűpontos leírása. Az Ízi részben pedig az Öreg Miskolczba látogattunk egy vagány őszi-téli előételért.

Lillafüred mára Palotaszálló-igévé vált a turisták körében: a csodálatos panorámájú környezet már-már giccsbe hajlóan romantikus hátteret biztosított az Acéllábos novemberi adásához. A Hámori-tó berozsdásodott: mármint nem korrodálódik a vízfelszín, csak a tükrét körbezáró fákat pirította meg az ősz. Ilyen körülmények között szálltunk csónakba, hogy a tó közepén beizzított grillen készítsünk egy belevaló pisztrángos ételt. A Lillafüredi Pisztrángtelep szivárványos uszonyosai helyett úgy alakult, hogy Itáliából érkezett sztárvendég a grillrácsra: csomagos kiszerelésben vásároltunk halat az egyik áruház hűtőjéből.

Új felállást próbáltunk ki a műsorban: az ételt most én készítettem el, beszélgetőpartnerem pedig Fandl Ferenc volt, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, aki sziporkázó személyisége mellett egy darab egész citrommal is megtámogatta a tartalmat.

A terv egyszerűnek tűnt: két hal elkészítése vajjal és zöldfűszerrel, mellé pedig az évszak ízeit idéző almát és tökszeleteket grillezünk mézes-fahéjas-Cayenne-borsos kenéssel. Aztán persze minden borult – a csónak kivételével szerencsére.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Az édesvízi halak faszenes grillezése elég macerás feladat, nem is nagyon szokták ajánlani ezt az elkészítési módot. Félő ugyanis, hogy a sok nedvességet tartalmazó halhús odatapad a forró rácshoz, és az egész úgy szétesik, mint egy átlag egyetemista karrierképe az első munkafelvételi elbeszélgetés után. Nekünk az sem segített, hogy a faszén gyakran bealudt. Ám Fandl Ferenc felcsapott pitmasternek, és kovácsfújtatókat megszégyenítő hatékonysággal legyezte szét a pernyét a csónakban. Végül sikerült a tüzet is életben tartania, megmentve ezzel a napot.

A miskolci színésszel egyébként sok érdekes témáról beszélgettünk: kiderült, van egy olyan horgászautója, amiben nem csak felszerelések, de olyan világvégecsomag is van, ami tartalmaz sört-bort, szójaszószt és egy doboz cigarettát is többek között – úgy, hogy Fandl Ferenc már egy éve nem dohányzik. Az is kiderült, mi mindent tűzött már horogra kapásserkentés céljából: annyit elöljáróban elárulunk, színészünk szemet vetett a fűszereim között lapuló Cayenne-borsra.

Végül legyőztük a tavat uraló több millis tajtékokat és a prométheuszi érzéket kívánó kihívást: ételünk elkészült.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Öreg Miskolcz, új trükkök

A kalandos halgrillezést követően az Öreg Miskolcz Hotel & Étterembe látogattunk, ahol Kriska Csaba séf vezetett be minket a hely konyhájába. Egyszerű, ám zseniális ízvilágú, hiperkönnyen elkészíthető őszi-téli előételt készített nekünk: roston sült kacsamájat tálalt édesburgonyából készült pürével és karamellizált körtével. A díszítéshez saját készítésű petrezselyemolajat csurrantott a tányérra, ami plusz ízvilágot hozott be az amúgy is gazdag ételbe.

Aki kíváncsi arra, hogy néz ki a tó közepén sütött talján pisztráng, és milyen egy menő előétel Öreg Miskolcz módra, az nézze november 4-én, csütörtökön a Miskolc TV-t. Az Acéllábos 19:25-kor kerül adásba.

Ez is érdekelhet

Kiemelkedő eredményekről számolt be a Miskolcz-Revital TSE
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBelföldKultúraSport
Magyar bajnoki arany-és ezüstérem, nemzetközi sikerek, diákolimpia győzelmek – zárja a szezont a Miskolcz-Revital TSE.
Hatalmas szülinapi bulira készül az Ildi Rider
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Idén lett 15 éves a miskolci zenekar, szombaton koncerttel ünnepelnek az Avasi Kvaterkán.
Ingyen utazhatunk az MVK Múzeumok Éjszakája programjaira
SzabadidőMiskolc
Az MVK Zrt. idén is gondoskodik arról, hogy mindenki könnyedén eljusson a Múzeumok Éjszakáján a közlekedési vállalat Szondi György utcai telephelyére.
Újra a béke szigetévé válik a miskolci Hősök tere
SzabadidőMiskolcEgészség
Talán mondani sem kell már: ha jóga világnapja, akkor közös gyakorlás Breitenbach Ildikóval a miskolci Hősök terén.