Ugrás a tartalomra

Orvosi vizsgálaton láthattuk először a legfiatalabb kisoroszlánokat

Létrehozva
Június közepén születtek meg a Miskolci Állatkert oroszlánkolóniájának legújabb tagjai. A három kölyökkel csütörtökön nyilvános orvosi vizsgálaton találkozhattak először a látogatók.

Táborozó gyerekek dallal igyekeztek megidézni azt a három kisoroszlánt, akik csütörtökön mutatkoztak be a nagyközönség előtt. Fáradozásaikat végül siker koronázta, ugyanis a szakszemélyzet kíséretében megjelentek a kisvadmacskák.

Preview Image
Képgalériánk az oroszlánkölykök orvosi vizsgálatáról; Fotók: Horváth Csongor

Veress Tamás gyűjteményi vezető elmondta, hogy jelenleg 9 oroszlán lakik a Miskolci Állatkertben. A most megismert kölykök és anyjuk egyelőre elkülönítve, teljes nyugalomban élnek. A kicsik még nem túl mozgékonyak, leginkább igyekeznek elbújni. „Bízunk benne, hogy néhány héten belül ők is megmutatják magukat” – részletezte a szakember.

Emlékeztetett: egy hím oroszlán több nősténnyel párosodik, ezért lehetséges, hogy tavaly is születtek utódok, illetve most is. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet Veress Tamás, hogy korlátozott a kifutóban számukra biztosított hely, így várhatóan a tavalyi kölykök idővel új állatkertbe kerülnek át.

Kép

A „premier” során a vizsgálatokat Kovács Miklós állatorvos végezte el. Elmondta, a kölykök – egy hím és két nőstény – egészségesek és szépen fejlődnek. A jelenleg hathetes állatok csütörtökön az általános állapotfelmérés mellett vírusos betegségek elleni vakcinákat kaptak, emellett chippel is ellátták őket.

A kicsik jól viselték a nagy felhajtást. Márpedig érdeklődés az volt, hiszen a média mellett számos látogató is kíváncsi volt a bemutatkozásukra. Többek között a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesületének táborozó gyermekei is. Kiss Martina például nagy élménynek nevezte a vizsgálatot, mert oroszlánok testközelébe kerülhetett, ami sosem történt még meg vele.

Kép

Ha testközelbe nem is kerülhetnek velük újra, de remélhetőleg hamarosan minden látogató láthatja majd a kicsiket a kifutóban.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.