Ugrás a tartalomra

Meseterápia válaszokat kereső felnőtteknek és kamaszoknak Miskolcon

Létrehozva
Meseterápiás foglalkozások indultak felnőtteknek a miskolci születésű Csobánka Zsuzsa Emese Metamorphoses meseterapeuta, tanár, író, költő vezetésével a vármegyeszékhelyen, a Pontközpontban.
Kép
Fotó: Eplényi János

A foglalkozás első alkalmát május 24-ére hirdették meg, ahová nőket és férfiakat várt a terapeuta. Csobánka Zsuzsa Emese ezt megelőzően korábban a fővárosban tartott nőknek és férfiaknak vegyes foglalkozásokat, illetve vezetett csak nőknek szóló önismereti csoportokat. A Methamorphoses Meseterápiás Módszert annak kidolgozójától, az író, szerkesztő, néprajzkutató, meseterapeutától, Boldizsár Ildikótól tanulta. Az általa használt meghatározás szerint a „meseterápia a személyes életesemények mitikus feldolgozásának gyakorlatán alapul. Legfontosabb célja a változásokhoz szükséges lelki, szellemi és testi feltételek megteremtése.”

A mese tanít és gyógyít, „segít megfogalmazni a válaszokat a minket őrlő kérdésekre” – mondta Csobánka Zsuzsa Emese. A miskolci csoportos foglalkozás – a meghirdetett tájékoztató szerint – első alkalommal azt járta körbe, hogy állunk a célokkal, a belső hittel, azzal a megtartó erővel, ami átlendít a nehezebb időszakokon is. „A foglalkozásokat mindig a világban, a társadalomban, vagy a bennem éppen aktuálisan megfogalmazódott kérdések köré szervezem. Ezúttal a saját sorsomban való bizalom volt a fő kérdés, amihez az összes jelenlévő tudott kapcsolódni, és már visszajelzés is érkezett. Az egyik résztvevő a foglalkozás napját követő reggelen felvillanyozva üzent, hogy megossza velem pozitív élményeit. Ez azt mutatja, hogy a jelenlévők nyitottan érkeztek, és engedték hatni magukra az itt történteket, aminek nagyon örülök” – számolt be az első és friss tapasztalatokról Csobánka Zsuzsa Emese.

A módszer fontos része a terapeuta által elmondott mese, amit konkrét, személyre szabott kérdések és gyakorlatok követnek, amelyek elvezetik az embert a saját maguk által megtalált és megfogalmazott válaszokhoz. „A mesék bölcsessége segíti az embert. A résztvevők a mese által, a témához kapcsolódva találnak saját élethelyzeteikre megfelelő válaszokat. Meglátják, hogy éppen hol tartanak, mi ott a feladat, mit és hogyan kellene tenniük ezután” – fejtette ki a módszer lényegét a meseterapeuta, aki a folyamatban segítőként veszt részt. Mint vallja: „Az a fontos, hogy az ember maga találja meg a saját életére vonatkozó válaszokat, nem pedig az, hogy én adjam a szájába azokat. Én a kérdésekkel és a tér tartásával segítek.”

A foglalkozások folytatásának gyakorisága a visszajelzések, illetve az előzetes regisztrációk alapján dől majd el. A csoporthoz bárki és bármikor csatlakozhat. A legközelebbre tervezett „szövés-fonás, bogozás” időpontja: június 3. (szombat) 9.30-11.30 kamaszoknak és június 5. (hétfő) 17 órától 19 óráig felnőtteknek.
 

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.