Ugrás a tartalomra

Együtt ünnepelték a jógát

Létrehozva
Újabb sikeres jóganapot tartottak szerdán a miskolci Hősök terén.
Kép
Fotók: Mocsári László

Körülbelül félszázan sereglettek össze a borongós időjárás ellenére is, hogy közösen végezzék el a Breitenbach Ildikó szervező által vezetett gyakorlatot.

Kép

Az apropót a jóga világnapja szolgáltatta, amit immár hosszú évek óta ünnepelnek Magyarországon és Miskolcon is.

Kép

India miniszterelnökének kérésére az ENSZ 2014 decemberében döntött arról, hogy június 21-ét a jóga világnapjává nyilvánítja.

Kép

„A jóga a test és a lélek, a gondolat és a cselekvés, az önkorlátozás és a kiteljesedés egységét, az ember és a természet közti harmóniát fejezi ki” – mondta Narendra Modi, amikor előterjesztette a világnapról szóló elképzelését.

Kép

Első alkalommal 2015-ben rendezték meg az eseményt közel 172 ENSZ-tagországban, köztük Magyarországon is. Ezzel a szervezet elismerte, hogy a jóga gyakorlásának előnyeivel kapcsolatos ismeretek minél szélesebb körben való terjesztése hasznos a világ népességének testi-mentális egészsége szempontjából.

Kép

Breitenbach Ildikó is azt a célt tűzte ki, hogy a gyakorlásra érkező jógázók ünnepeljenek együtt, egyúttal példát is mutassanak: hívják fel a figyelmét másoknak is az egészséges életmódra, a mozgás fontosságára.

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.