Ugrás a tartalomra

Indul a visszaszámlálás – pénteken startol a Miskolci Piknik!

Létrehozva
A gasztrokulturális rendezvény három napja alatt több mint ötven fellépő szórakoztatja majd a közönséget. 
Kép
Fotók: Mocsári László

Könnyűzenei és gasztronómiai programokat és igazi közösségi élményt nyújt a miskolciaknak és a városba látogatóknak a Miskolci Piknik, melyet most hétvégén, azaz szeptember 22-től 24-éig rendeznek meg – a részletekről Veres Pál, Miskolc polgármestere és Lipták Ádám, a szervező Uni-Garden Kft. ügyvezetője adott tájékoztatót kedden, a témában tartott sajtótájékoztatón.

Veres Pál az esemény elején arról beszélt, ahhoz, hogy egy város élhető legyen a fejlesztések, a lakhatás biztosítása mellett az is, hogy milyen szabadidős tevékenységeket, programokat kínál a benne élőknek. 

- Nem volt tehát véletlen, hogy a koronavírus-világjárvány két éves időtartamát követően újraindítsuk a város közösségi programjait, fesztiváljait, melyek hagyományosan népszerűek Miskolcon. Mint ahogyan nem volt véletlen az sem, hogy kiemelkedően nagy volt ezek iránt az érdeklődést, elég csak a Kocsonyafesztiválra, vagy a Borangolásra gondolni – mondta.

A városvezető kiemelte, a szeptemberi programkínálat is bőséges, hiszen a rekord nézőszámot hozó Cinefest, a Népkerti Piknik, Az Ars Sacra Fesztivál és a Szinva Örökség Napok mellett a hétvégén debütál a város legújabb gasztrokulturális nagyrendezvénye, a Miskolci Piknik. „Így aztán a Kocsonyafesztivállal, a Miskolci Héttel, a Borangolással, a Cinefesttel és a most születő nagyrendezvénnyel együtt a város már valóban mind a négy évszakban változatos programokat tud majd nyújtani a városlakóknak és a látogatóinknak is” – jelentette ki a polgármester, aki végül azt is hozzátette: idén ismét méltóképpen kívánja megünnepelni Miskolc az adventi és a karácsonyi ünnepkört is. 

Kép
Veres Pál. Fotó: Mocsári László

Több mint gasztrónómia

Lipták Ádám a programokról beszélt viszonylag részletesen. Mint mondta, péntektől vasárnapig a Villanyrendőr és a Szent István tér között kézművesek és vendéglátósok várják majd az érdeklődőket. A program gasztronómiai vonulata mellett a zenei színpadokat is érdemes lesz felkeresni, a három nap alatt több mint ötven fellépő szórakoztatja majd a közönséget. 

Itt lesz majd többek között Bye Alex, Topic,  a Bagossy Brothers Company, a Blaha Luisiana, Majka vagy Péterffy Bori is. 

Lipták Ádám szerint a Miskolci Piknik idején országosan a városban lesz a legnagyobb a „Michelin-koncentráció”. Jelen lesz többek között a Pizza, Kávé, Világbéke, a Végállomás, A leves és Borsod Burger, a Desszertem. Az egész belvárost behálózó Miskolci Pikniken ők is megmutatják egyedi konyhájukat, és melléjük nemcsak ízvilágban, de színvonalban is illő, helyben született italokat kóstolhatunk. Hozzátette, a belvárosban található vendéglátóegységekre is számítanak, lesz aki csak a saját üzlethelyiségében várja a látogatókat, és olyan is, aki ki is települ a fesztiváli forgatagba.

Kép
Lipták Ádám. Fotó: Mocsári László


A helyi identitást is erősíti

Annak bemutatását, hogy mit tudnak a Miskolcon és környékén termett alapanyagok, nem bízzák a véletlenre – hanem Rácz Jenőre. A Michelin-csillagos sztárséf gasztroszínházának és tányérművészetének „kommentátora”, a program házigazdája Jókúti „Világevő” András gasztroblogger lesz.

Természetesen az ország legkülönbözőbb pontjairól is érkeznek étel- és italkülönlegességek, de a Miskolci Piknik nem egy hedonista szemléletű fesztivál. Szervezőinek az az alapvető célja, hogy a programsor felmutassa a helyi értékeket, ezáltal erősítse a helyi identitást és gazdaságot, végső soron hozzájáruljon a fenntartható életmód terjedéséhez.

Elhangzott az is, hogy a rendezvényt megelőzően és az alatt a Kocsonyafesztivál idején alkalmazotthoz hasonló útlezárásokra és az autóbuszokat, villamosokat érintő változásokra kell számítani ezeknek részleteiről az MVK Zrt. keddi közleményében számolt be.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.