Ugrás a tartalomra

Október elején megnyitja kapuit a diósgyőri uszoda

Létrehozva
Így egy fontos helyszínnel gazdagodik újra Miskolc város sportélete. Október kilencedikét tűzték ki nyitási dátumnak, de ez egy-két nappal még módosulhat.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Veres Pál polgármester a diósgyőri, vagyis hivatalosan a városi uszoda újranyitásáról szóló bejelentése után ez egy újabb jó hír a miskolciak számára. Mint emlékezetes: 2022 decemberében az energiaköltségek drasztikus emelkedése miatt zárta be kapuit a létesítmény, és a fő tevékenységként említhető úszásoktatás és az utánpótlásedzések átkerültek a Kemény Dénes sportuszodába.

A DVTK stadion szomszédságában található létesítmény fontos helyszíne volt a város úszó és a vízilabda utánpótlásának, de 2022 végén, gazdasági okokból bezárni kényszerült kapuit. A komoly tradíciókkal bíró tanuszoda újranyitásához nagyban hozzájárult többek között az a tény, hogy Miskolc városa is csatlakozott az egész országot érintő, Úszó Nemzet Programhoz.

A közelgő újranyitást most az is lehetővé teszi, hogy Miskolc városa is csatlakozott, a Magyar Úszó Szövetség által működtetett, országos léptékű Úszó Nemzet Programhoz, mely kiemeli: a programban résztvevő gyerekeknek biztosítani kell, hogy húsz percen belül eljussanak a legközelebbi uszodához. Ennek a feltételnek pedig a vizes sportoknak egyébként remek otthont adó Kemény Dénes sportuszoda nem tudott volna teljesen megfelelni - számolt be csütörtökön a helyszínen Szabó László.

Mint azt a Miskolci Sportcentrum létesítményvezetőjétől a Miskolc Televízió stábja megtudta: az újranyitással vált lehetővé, hogy a Győri kapui és a diósgyőri városrész iskoláinak és óvodáinak tanulói is részt vehessenek az országos programban, a városban összességében már negyven éve futó térítésmentes úszásoktatásban.
 

Kép

A tervezett nyitást követően alapvetően a Sportiskola által szervezett úszásoktatásban résztvevő gyerekek adják a napi forgalom nagy részét, de mellette előkészítés alatt van az utánpótláskorú úszók és vízilabdázók edzése, ami a délutáni, esti időszakra korlátozódik, és már most vannak megkeresések olyan közép és általános iskolák részéről, akik a hagyományos testnevelés órát úszással egészítik ki.
 
Megtudtuk még, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére a városvezetés biztosítja a diósgyőri tanuszodát működtető cég, a Miskolci Sportcentrum Kft. számára a nyitást megelőző karbantartáshoz és a folyamatos üzemeltetéshez szükséges forrásokat. 

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.