Ugrás a tartalomra

Tizennégy évesen a szent hegyen, az Araráton

Létrehozva
A miskolci lány tizennégy évesen hódította meg az 5137 méter magas Ararát-hegyet.
Kép
Anya és lánya az Araráton Fotó: Magánarchívum

Papp-Durbák Dorottya augusztus 15-én mászta meg az Örmény-magasföld nyugati részén található Ararát-hegyet. A túrát egy 9 fős expedíció résztvevőjeként teljesítette, melynek édesanyja, Durbák Beatrix is tagja volt. Ő a Miskolc Holding Zrt. Gazdaságfejlesztési Igazgatóságának mérnöke, aki tavaly augusztusban a Himalája egyik, a Kang Yaste II. 6250 méteres csúcsát mászta meg, ahová a cég zászlaját is kitűzte. A sikeres akcióról portálunknak is beszámolt. Most lányával együtt meséltek az expedícióról. Dorottya édesanyja rögtön a beszélgetés elején kiemelte, hogy „5137 méter magasságra feljutni Dorottya korában rendkívül figyelemre méltó teljesítmény”.

Ez az eredmény megfelelő edzettség és állóképesség nélkül lehetetlen lenne, de Dorottya kiskorától kezdve rendszeresen sportol, versenyszerűen kosárlabdázik, és a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium (JEZSU) sporttagozatán tanul, így a sport része a mindennapjainak, és – mint édesanyjának – neki is a hegymászás a hobbija. Számtalan túrán van már túl, ám ilyen magasra, mint augusztusban, eddig még nem jutott el. Az expedíció előtti legjobb eredménye egy 2706 méter magas csúcs megmászása volt. „Amikor anya meghívást kapott erre a túrára, azt mondta, hogy én is elmehetnék, mert szerinte képes vagyok arra, hogy feljussak a tetejére. Anyut már amúgy is régóta csodáltam azért, hogy olyan sok magas hegyre felküzdötte magát, amit én is ki szerettem volna próbálni” – mondta Dorottya, aki nagyon eltökélten fogott hozzá az edzésnek indulás előtt körülbelül másfél hónappal. „Komoly elszántsággal futottam. Emellett eljártam a csoportos spartanedzésekre édesanyámmal. Ezen kívül kevesebbet ettem, mint amennyit szoktam, és mellőztem az édességeket” – mondta a felkészülésről Dorottya, aki az expedíció ideje alatt néhány hullámvölgyet is megtapasztalt.

ararat

„Akkor, amikor elindultunk, nagyon sok energiát éreztem magamban, de az első nap végére annyira elfáradtam, hogy nem tudtam, hogyan leszek képes továbbmenni másnap – emlékezett vissza. Mint mondta, ez volt az egyik holtpontja, a másik pedig a csúcstámadás napján, hajnalban jelentkezett. Meg is kérdezték: "Biztos, hogy fel szeretnél jönni?”, amin komolyan el is gondolkodtam. Az járt a fejemben, hogy mennyivel egyszerűbb lenne visszafeküdni, és inkább aludni, de szerencsére a vágy az Ararát csúcsának meghódítására erősebb volt bennem”.

Dorottya édesanyja szerint „a sport, a természet, a hegyek nagyon jó tanárok, és megmutatják az embernek a saját képességeit, a saját határait és azt is, hogy merre lehet még továbbfejlődni. A lányomnak mindig azt mondom, hogy a hegy sok mindenre megtanít, s most először, amikor visszafelé tartottunk a hegyekből, így szólt: "Anya, most már sejtem, hogy miről beszélsz, amikor ezt mondod!" – idézte fel Durbák Beatrix. Végül ezt mondta: "Szeretném, ha még sok ilyen közös élményben lenne részünk, hogy átadhassam a lányomnak mindazt, amit a hegyek adhatnak az embernek".

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.