Ugrás a tartalomra

Egy zongorát szerettek volna, hármat is kaptak

Létrehozva
Egy zongorát és két pianínót kapott felajánlásként ajándékba a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) egyik lakójának köszönhetően.
Kép
Fotók: Mocsári László

A hangszerek még decemberben érkeztek meg az intézményekbe Kiss Istvánné, illetve ahogy az Aranykor Idősek Otthonában szólítják, Juli mama kezdeményezésére, aki 87 évesen még mindig rendszeresen sportol, és aktívan vesz részt az intézmény életében. – Jött egy ötletem, hogy írok Bochkor Gábornak egy levelet, amelyben megkérem, hogy segítsen, mondja be a rádióba, hogy szükségünk lenne egy pianínóra, de nincs rá pénzünk, hátha valaki felajánl egyet. Egyszer, mit ad Isten, hívnak telefonon, hogy Bochkor intézi a zongorát – mesélte Juli mama.

Három hangszer is érkezett. A pianínókat a Szent Hedvig Otthonban és az Őszi Napsugár Otthonban, a 120 éves, osztrák bécsi mechanikás, páncéltőkés zongorát pedig az Aranykor Idősek Otthonban helyezték el. Ennek felhangolását és restaurálását Juhász András hangszerész vállalta el. Úgy véli, az egész munka, a hangolás és a sok javítás minimum három-négy órát vesz majd igénybe. Egy zongorán több mint 200 húr van, melyeket egyenként többször is végig kell hangolni, néhány húrt pótolni, illetve javítani is kell majd ahhoz, hogy kisebb műsorok előadásához alkalmassá váljon a hangszer.

Kép

A Bartók Béla zeneművészeti szakgimnázium tanulói ugyanis gyakran adnak koncertet az intézmény lakóinak. – A legutóbbi fellépésük alkalmával Flach Antal csembalóművész és művésztanár azt mondta, ha be tudnánk szerezni egy pianínót vagy egy zongorát, akkor színesebb és gazdagabb zenei anyagot is elő tudnának adni – nyilatkozta Lestárné Blasius Tímea, a MESZEGYI Aranykor Idősek Otthona vezetője.

Már felajánlás is érkezett egy koncertre Blaskovics Bence gordonkaművésztől, amelyet művésztársaival március 8-án, nőnap alkalmából tartanak meg a már működőképes zongora felavatásával.

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.