Ugrás a tartalomra

"Értéket adunk" - folytatódik a turisztikai szakmai tanulmányút sorozat

Létrehozva
Miskolc turizmusmarketingjéért felelős cége a MIDMAR Kft., a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesülettel közösen látogatásokat szervez az idegenforgalmi szektor képviselői számára, ahol Miskolc új vagy kevésbé ismert, de értékes látnivalóival ismerkedhetnek meg a résztvevők.
Kép
Fotó: MIDMAR Kft. (illusztráció egy korábbi látogatásról)

Miskolc nagyon gazdag látnivalókban, melyek egy része széles körben ismert, míg másokról csak az elhívatott lokálpatrióták és a turizmus szakmát régóta művelők tudnak. Szerencsére minden évben van olyan esemény is, amikor egy-egy új attrakció születik vagy egy korábbi megújulásának, új köntösbe öltöztetésének lehetünk tanúi - írja sajtóközleményében a MIDMAR Kft., amelynek munkatársai a turisztikai szakma képviselővel együtt évek óta ellátogatnak azokhoz a szolgáltatókhoz, ahol valamilyen újdonsággal várják a városunkba érkező turistákat. 

Ez a belső tanulmányút sorozat bővül most ki és a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesülettel együttműködve, közösen kerülnek kiválasztásra azok a helyszínek, melyeket a szakemberek az év során bejárnak. Érték nemcsak látnivaló lehet, hanem egy-egy vendéglátóhely, szálláshely vagy egy civil közösség is. Az Egyesület tagjainak megismerése is növeli a szakmai kohéziót, a partnerséget, segíti az együtt gondolkodást. A sorozat ezért is kapta az „Értéket adunk” új elnevezést, mert ezzel is jelezni kívánják a tanulmányutak megújult szellemiségét.

A felfrissített sorozat első állomása egy olyan helyszín, amit a magyar kultúra napján, 2024. január 22-én nyitottak meg ünnepélyesen. Ez a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktára lesz, ahová január 31-én 10 órától látogatnak el a szakemberek. A sorozat a főszezoni időszak kivételével egész évben folytatódni fog, hiszen Miskolc és szűkebb környezete az egyik leggazdagabb turisztikai kínálattal rendelkezik a hazai desztinációk között. Ráadásul a Miskolc és Térsége Egyesület aktív közreműködésével a nagyvároshoz közeli települések értékei is fókuszba kerülnek az idei évben - tudtuk meg a MIDMAR Kft.-től. 

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.