Ugrás a tartalomra

Hamarosan értesítik a Salkaházi Sára Miskolc Program játékának nyerteseit

Létrehozva
Azok közt orsoltak, akik kifejtették véleményüket Miskolc jövőjével kapcsolatban.

A Salkaházi Sára Miskolc Program részeként a támogatásra jogosultak részére tavaly is kiküldtek egy kérdőívet: - az önkormányzat az időskorú polgárok véleményét kérte több várost érintő ügyben is. A visszaküldőket jutalmazták, részt vehettek az első alkalommal meghirdetett nyereménysorsoláson.

A Programban részt vevő jogosultak közül 6 914 fő fejezte ki véleményét és osztotta meg javaslatait a kérdőíveken, ebből 6 634 fő volt beazonosítható, akik jogosultságot szereztek a sorsoláson való részvételre - írta közleményében az önkormányzat. A sorsolást március 7-én tartották közjegyző jelenlétében. A következő nyeremények leltek gazdára:

  • 200 db színházjegy 200 fő részére a 200 éves Miskolci Nemzeti Színház előadásaira,
  • 125 db családi jegy 125 fő részére a 125 éves Herman Ottó Múzeumba,
  • 60 db jegy 60 fő részére a 60 éves Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjére,
  • 40 db nagyszülő – unoka páros jegy a 40 éves Miskolci állatkertbe (1 db páros jegy/fő)
  • 30 db nagyszülő – unoka páros jegy a 30 éves Miskolci Csodamalom Bábszínház előadásaira (1 db páros jegy/fő) 

A sorsolásban nyugdíjas szervezetek képviselői is közreműködtek:

  • Szegedi Judit Katalin (a sorsolási bizottság elnöke) a Hirschler Rezső Közalapítvány Kuratóriumi elnöke és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi, Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének elnöke,
  • Laboda Gizella a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi, Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének alelnöke és a Nagyi-klub vezetője,  
  • Söllei Éva a Tapolcafürdőért Közhasznú Egyesület elnökhelyettese és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi, Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének alelnöke, továbbá
  • Molnár Éva a Városi Közlekedési Nyugdíjas Egyesület elnöke.

A nyerteseket az eredményéről, a nyereményjegyek átvételének helyéről és idejéről a kérdőíven megadott elérhetőségükön a Polgármesteri Hivatal hamarosan értesíti.

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.