Ugrás a tartalomra

Nem szól már a Kamehameha: meghalt a Dragon Ball képregény megalkotója

Létrehozva
68 éves korában elhunyt Torijama Akira, minden idők egyik legkelendőbb japán képregénye, a Dragon Ball alkotója.

Torijama halálhírét a hivatalos Dragon Ball Z-fiókon tették közzé az X-en péntek hajnalban. A közlemény szerint Torijama halálát az agyi vérömleny okozta.

A közleményben leírták, hogy Torijama még mindig hatalmas lelkesedéssel alkotott, és váratlan halála miatt több munkája is befejezetlen maradt.

A művész március 1-jén halt meg, és a Dragon Ball honlapjának nyilatkozata szerint csak a családja és nagyon kevés barátja vett részt a temetésén.

A Dragon Ball sorozat a Weekly Shounen Jump magazinban jelent meg 1984-től 1995-ig. Később egy 42 kötetet magába foglaló könyvsorozatban újranyomták. 2004-ben a manga újra megjelent 34 kötetben.

A Dragon Ball a kis Son Goku életét követi nyomon. A gyerekkori kalandoktól kezdve egészen odáig, míg nagyapa nem lesz. Kalandjai során rengeteget harcol és végül a világ legerősebb harcművésze lesz. Son Goku nincs egyedül kalandjai során, rengeteg barát és ellenség viszi előrébb a történet fonalát.

Rövid idővel a megjelenés után a manga olyan sikerre tett szert, hogy elkészült belőle egy animesorozat és egy játékfilm is. Az animet 1986 februárjában mutatták be a Fuji televízión, majd még abban az évben, decemberben megjelent az első mozis változat is. Az anime sorozat végül 1989 áprilisában fejeződött be, 153 epizód után. Noha az animált sorozat befejeződött, a rajongóknak nem kellett túl sokat várnia a történet folytatására: az anime egy hét után folytatódott a "Dragon Ball Z" című sorozattal.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.