Ugrás a tartalomra

Turisztikai szakemberek térképezték fel Miskolctapolcát

Létrehozva
A Tourinform Miskolc iroda munkatársai látták vendégül azokat a turisztikai szakembereket, akik részt vettek a Miskolctapolca értékeit, fejlesztéseit bemutató tanulmányúton.
Kép
Fotó: MIDMAR Kft.

A programra a gyöngyösi, tokaji, sátoraljaújhelyi és mezőkövesdi Tourinform irodák vezetői és munkatársai látogattak el – tudatta a MIDMAR Kft. A sajtóközleményben kiemelik, hogy 2023-ban már szervezett a miskolci iroda egy hasonló programot, annak keretében a belváros és a fejlődő történelmi Avas voltak a fókuszban.

Ezúttal a vendégek ellátogattak az Ellipsum Élményfürdőbe, ahol részletes szakvezetés keretében ismerték meg a fürdő tereit és szolgáltatásait. Hallottak a Miskolctapolca parkrendszer fejlesztési projekt megvalósulásáról, de a városrész történelméről és érdekességeiről is. A parkban megtekintették az új interaktív és tájékoztató táblákat, felkeresték a népszerű miniszobrokat, és természetesen ellátogattak a Barabits sétányon nemrég nyílt turista információs pontba is. 

Kép

Az aktuális programkínálat és adatbázisok mellett a szolgáltatói szektor ismerete is fontos az információs irodákban dolgozók számára. A program célja, hogy azok a szakemberek, akik a vármegye, illetve Észak-Magyarország Tourinform irodáiban dolgoznak, egymással is kötetlenebb munkakapcsolatot alakítsanak ki, megosszák egymással a jó gyakorlatokat, és személyes tapasztalatok, bővebb ismeretek birtokában még több vendégnek tudják ajánlani Miskolc turisztikai szolgáltatásait, látnivalóit – írták a közleményben. 

Ez is érdekelhet

Michael Bublé nyomában, három és fél oktávon át – új feldolgozással jelentkezik Gedeon András
SzabadidőMiskolcBelföld
Három és fél oktáv, egyetlen énekes: Gedeon András a cappella dolgozta fel a Feeling Goodot.
Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.