Ugrás a tartalomra

Mi szem-szájnak ingere: Miskolci Termelői Nap az Erzsébet-téren

Létrehozva
Füstölt kolbász illatába burkolózó méz-kóstoló, kézműves portéka és áprilisi szeszélyes elő-elő bújó napsütés fogadta a nagy számban érkező érdeklődőt.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

Termelői napot tartottak vasárnap Miskolcon, az Erzsébet-téren. Ahogyan azt a rendszeres látogatók már jól tudják, minden hónap harmadik vasárnapjára szervezi meg a Miskolci Kulturális Központ a termelői vásárt, amely tematikus programokkal is kiegészül.

Kép

Ezúttal a Szent György napi termelői nap volt közös szervezésben a Hámori Waldorf Iskolával. „Vitéz László és az elátkozott malom” címmel bábszínházi előadással kezdődött a nap, majd a Waldorf diákjainak műsorát tekinthették meg az érdeklődők. 

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

A Kávészünet zenekar megzenésített versekkel szórakoztatta a termelő nap közönségét, őket pedig Dempy (a Waldorf Iskola végzős tanulója) koncertje követte. Mindemellett a gyermekeket kalandjáték és kézműves foglalkozás is várta. 

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.