Pályázni a KBKA honlapján található jelentkezési lap kitöltésével és a "Mit változtatnál a környezeteden, mit csinálnál másképp, hogy csökkentsd az emberiség ökológiai lábnyomát?" témában, akár mobiltelefonnal elkészített 1 perces rövidfilmmel lehet. A pályázat lényege a tartalom és az ötletesség.
A legjobb 60 jelentkező ingyenes részvételt nyer az idei Hello Planet startup dizájntáborba, amelyet Nagykovácsiban rendeznek augusztus 5. és 10. között.
Az öt nap alatt a diákok kipróbálhatják magukat különböző művészeti ágakban, beleértve a grafikát, videót, fotót, forma- és textiltervezést. A gyerekek előadásokon vehetnek részt, munkájukat mentorok segítik majd.
Korábbi tapasztalatok alapján egy ilyen tábor megalapozta a gyerekek továbbtanulását és később akár egy startup vállalkozás megalapítását - olvasható a közleményben.
Ingyenes startup dizájntábort szervez a Kék Bolygó Alapítvány
Ez is érdekelhet
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
Zúzmara Expressz indul Mahócára
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.