Ugrás a tartalomra

Egzotikus hüllőbemutató és tűzzsonglőrök színesítették az ÉjszakáZOO-t

Létrehozva
Hosszabbított nyitva tartással, különleges programokkal, nyáresti sétára várták a látogatókat a Miskolci Állatkertbe pénteken.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Nyári szezonnyitó esti programjára várta a látogatóinkat pénteken 19 és 23 óra között a Miskolci Állatkert.  A nyáresti séta alkalmával azok az állatok is megfigyelhetők voltak, melyek főként szürkületi időszakban aktívak, valamint a jóleső hűvösebb levegő azokat az egyedeket is előcsalogatja, amelyek nappali életmódot élnek, de a hőség miatt az árnyékban hűsölnek.

A különleges látványetetések mellett a Lerch-EgZoo közreműködésével egzotikus hüllőbemutatóval is készültek a szervezők. Az állatsimogatónak ezúttal is sikere volt. Az állatkert témaasztalánál koponyákat, agancsokat, tollakat és tojásokat vehettek szemügyre a látogatók, a program zárásaként pedig a Lobbanáspont Tűzzsonglőr Egyesület kápráztatta el a vendégeket.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.