Ugrás a tartalomra

Ne csodálkozzon, ha futók százaival találkozik a hétvégén Komlóstetőn

Létrehozva
Országos éjszakai bajnokságot és országos egyesületi váltóbajnokságot is rendeznek ugyanis a városrészben.

A részletekről Makai András, a rendező Diósgyőri Tájékozódási Futó Club elnöke beszélt lapunknak. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a két nap alatt mintegy 800 rajthozállásra számítanak: a szombat éjszakai versenyre 350-en neveztek, a vasárnapi váltóra pedig 450-en.

– A vasárnapi váltóverseny egy nagyon látványos, a nézők számára is érdekes és jól követhető, izgalmas programnak ígérkezik. A tömegrajtok 10-10:30 között lesznek. Jó időre számítunk, így egy remek vasárnapi programon vehetnek részt a családok, ahol melegételes büfével, játszóházzal várjuk őket. A legkisebbek megismerkedhetnek a tájfutás alapjaival is – sorolta Makai András, akitől azt is megtudtuk, hogy a versenyközpontot a városrészben található, Szeder utcai óvoda melletti zöld területen alakítják ki.

A versenyről további információkat IDE kattintva talál.

 

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.