Ugrás a tartalomra

Mikulások vették birtokba a régiségvásárt

Létrehozva
A közelgő, december 6-ai Mikulás és a karácsonyi készület jegyében telt a régiségvásár. Még motorozó fehérszakállúkkal is lehetett találkozni.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Szép számban jelentek meg a december első, adventi vasárnapján rendezett régiségvásáron a Mikulások. Persze közülük csak egy igazi volt, aki krampuszát is magával hozta nem máshonnan, hanem egyenesen Lappföldről. A puttonyt sem hagyták otthon. Délben pedig villámcsődületként gördült be a régiségek közé a miskolci Mikulás motorosok felvonulása. A látványosságot fotóriporterünk is megörökítette. 

A vásárban mindenki megtalálhatta a kedvére való portékát és akár még karácsonyi ajándéknak valót is nézhetett szeretteinek. A patinás dísz- és használati tárgyakban most sem volt hiány. A festmények, gobelinek, antik órák, üvegek és kerámiák mellett, természetesen lehetett antikvár könyvet, ékszereket, érméket és játékokat venni. 

A miskolciak szép számban éltek a kínálkozó remek lehetőséggel. A jó idő is kedvezett a hamisítatlan régiségvásári hangulatnak a fő utcán, ahol ismerősökkel futhattak össze azok, akik baráti találkozásokra vágytak.  

 

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.