Ugrás a tartalomra

Május végéig várja az ajánlásokat a Háladíjra a Supersum alapítvány

Létrehozva
A díjat pedagógus kaphatja.

A díjjal az alapítvány olyan pedagógusokat szeretne elismerni, akik szorosan együttműködnek a szülőkkel. Úgy vélik, minden tanárnak szüksége van arra, hogy a szülők részéről is kapjon pozitív visszajelzést. Bernasconi-Bús Katalin kuratóriumi elnök érdeklődésünkre úgy fogalmazott, a gyerekeket beadjuk 8 vagy még több órára az iskolába, ezért is nagyon fontos szerepet töltenek be a fiatalok életében a pedagógusok.

– Személy szerint magam is nagyon hálás vagyok azért, ahogyan a gyermekeimet nevelik, oktatják. Szerettük volna megmutatni a Háladíjjal, hogy olyan pedagógusok is léteznek, akik értünk, szülőkért is ugyanannyit tesznek, mint a gyermekeinkért – tette hozzá.

Az alapítvány közösségi oldalán elérhető az űrlap, amelyen keresztül pedagógusokat jelölhetnek a szülők a díjra. Akár több tanárt is lehet javasolni, és részletesen megindokolni, miért lenne méltó az elismerésre. Május végéig várják az űrlapokat.

A Supersumhoz kapcsolódik, hogy újra jótékonysági futást rendeznek Miskolcon. Mint ismert, tavaly a programmal Mira gyógykezelésére gyűjtöttek. Idén április 12-én a Szent István térről rajtolnak majd a futók. Nevezni online és személyesen is lehet 2 ezer forintos támogatói díjjal.

A nevezési díjból befolyt és a támogatók által felajánlott összegből a Velkey László Gyermek Egészségügyi Központ Onko-Hematológiai és Csontvelő Transzplantációs Osztályát támogatják.

A jótékonysági programokról a Kilátóban is beszélgettünk a szervezővel, ez itt tekinthető meg:

 

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.