Ugrás a tartalomra

Az elektronikus zenét ünnepelték

Létrehozva
Negyedik alkalommal rendezték meg pénteken Elektróger Majálist Lillafüreden.
Preview Image
Elektróger Majális - Osztie Tibor képgalériája

Ezúttal is a Medvetalp Bisztró adott otthont az Elektróger Majálisnak, amit pénteken rendezntk meg. A családias hangulatú, baráti társaságokat újra összehozó eseménynek nem csak létjogosultsága van a miskolci underground zenei életben, de kifejezetten nagy igény is mutatkozik iránta. Régi barátságok kapnak új lendületet, friss kapcsolatok alakulnak ki, és mindezt összeköti a zene és az élmény, amit évtizedek óta közvetít az Elektróger.

Bordás Gábor (DJ Bordee) főszervező korábban felidézte lapunknak, hogy a nagy hagyományokra visszatekintő majálisuk 2021-ben vett új lendületet – igaz, a világjárvány miatt még szűkebb réteg számára, hogy stream-en lehetett követni a DJ-ket.

– Mindenki otthonról, körkapcsolásban jelentkezett be. Aztán szerencsére egy év múlva már kimehettünk a közönségünk elé – emlékezett vissza.

2022-ben már teljes hangerőn szólhatott az elektronikus zene a gyönyörű lillafüredi környezetben. Sokan értékelték is ezt a kombinációt, már az első alkalomra gyakorlatilag teltházas rendezvényt tudhatott magáénak az Elektróger csapata.

A program alatt ezúttal is kegyes volt az időjárás a szervezőkhöz, így a közönségük most is kellemes, tavaszias időben tölthette friss levegőn a szabadnapot. 
 

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.