Ugrás a tartalomra

Gyönyörű fényjelenség Norvégia felett

Létrehozva
A napokban Norvégia egén lila, kék és sárga fények bukkantak fel, a helyiek pedig kapásból úgy hitték, hogy a földönkívüliek látogatták meg őket.

Szenzációs felvétel kering az interneten egy eddig sosem látott fényjelenségről, melyet Norvégia felett rögzítettek. A furcsa, már-már földönkívülinek mondható égi formák kicsit a sarki fényre emlékeztethetik a videó nézőit, pedig valójában nem is természeti csodáról beszélhetünk. 

A különleges égi jelenséget igazából a NASA két rakétája okozta, melyeket a Norvégia fölötti felső atmoszférába bocsátottak fel. Az IFL Sciense azt írja, az eszközöket az Andoya Űrközpontból lőtték ki, céljuk pedig a sarki fény mélyebbre ható vizsgálata.

Ez is érdekelhet

Elhunyt a megyei honismereti egyesület elnöke
TudományMiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
A hírt a Honismereti Szövetség osztotta meg közösségi oldalán.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
TudományMiskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Nyílt nap a Miskolci Egyetemen
Új kuratóriumi elnök áll az Universitas Miskolcinensis Alapítvány élén
TudományMiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Fükő László Károly, a kuratórium elnöke lemondott tisztségéről, valamint kuratóriumi tagságáról.
Megtanítja gondolkodni az autókat a Bosch
TudományVilág
Automatizált vezetést fejlesztenek.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.