Ugrás a tartalomra

Környezetbarát projekt a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
A Miskolci Egyetem és az FGSZ Földgázszállító Zrt együttműködésében valósul meg a FLUMEN elnevezésű projekt, amely hozzájárul a megújuló villamosenergia hidrogén formájában történő szezonális tárolásához és a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséhez.

Csütörtökön sajtótájékoztatón jelentették be az előreláthatóan két évig tartó, közel 350 millió forint vissza nem térítendő állami támogatásból megvalósuló projekt indulását.

Kép
Fotó: Horváth Csongor

Varga Judit, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumi elnöke kihangsúlyozta: a fenntarthatóság jegyében ma kell cselekedni, emellett az ország versenyképességét időben végrehajtott technológiaváltással és megfelelő innovációs döntésekkel lehet növelni – jellemezte az induló projektet.

Az FGSZ Földgázszállító Zrt. elnök-vezérigazgatója, Ferencz I. Szabolcs a hidrogénszállításra koncentráló program szakmai részleteit ismertette. Emellett arra is kitért, hogy „Miskolc a kezdetektől fogva az olaj- és földgázkutatás bölcsője volt, és itt termelődik ki az iparág utánpótlása is” – magyarázta, majd hozzátette: „úgy gondolom, ez az együttműködés kaput nyit a jövő felé, mert Miskolc a hidrogénnel kapcsolatos kutatások fellegvárává válhat” – zárta a sajtótájékoztatót.

Ez is érdekelhet

Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
TudományMiskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Nyílt nap a Miskolci Egyetemen
Új kuratóriumi elnök áll az Universitas Miskolcinensis Alapítvány élén
TudományMiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Fükő László Károly, a kuratórium elnöke lemondott tisztségéről, valamint kuratóriumi tagságáról.
Megtanítja gondolkodni az autókat a Bosch
TudományVilág
Automatizált vezetést fejlesztenek.
Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.