Ugrás a tartalomra

Meghan hercegné 126 milliós babaváró bulit rendezett

Létrehozva
Meghan hercegné olyan babaváró bulit tartott, ami a legfrissebb hírek szerint 450 ezer amerikai dollárba, azaz közel 126 millió forintba került, melynek utazási részét a Kensington-palota szerint Meghan a saját vagyonából fizette. A hercegné igencsak megcsapolta bankszámláját, ugyanis a magángép, mellyel Londonból New York-ba utazott, majd vissza, egy útra 125 ezer dollárba, azaz 35 millió forintba kerül.

Az egykori színésznő múlt pénteken érkezett a Nagy Almába, hogy Amerikában élő barátnőivel is megünnepelhesse, hogy a tavasszal anyuka lesz. A parti helyszíneként az előkelő The Mark Hotel egyik Central Parkra néző apartmanlakását bérelte ki Harry herceg 37 éves felesége, mely egy estére 75 ezer dollárba (21 millió forintba) kerül. A végösszeget az elképesztő dekoráció is alaposan megdobta, mely a három méter magas mandarinfának, a különleges rózsaszín rózsadekorációnak, a vattacukor gépnek és az egyéb luxus kiegészítőknek köszönhető.

the_mark_meghan.jpg

(Fotó: getty Images/James Devaney / Contributor

A parti kifejezetten szűk körű volt, Meghan csak a szívéhez legközelebb álló barátait hívta meg, köztük Amal Clooney-t, Serena Williamst, Gayle Kinget, a sminkmester Daniel Martint, aki az esküvői sminkjét is csinálta, volt kolléganőjét, Abigail Spencert a Briliáns elmékből, a torontói stílustanácsadó Jessica Mulroney-t, és a designer Misha Nonoo-t.

A vendégek mind méregdrága ajándékokkal érkeztek a bulira, így egészen biztos, hogy a Londonba csütörtökön visszatért magángép raktere zsúfolásig volt a babának szánt meglepetésekkel, melyek között megtalálható egy 350 dolláros (98 ezer forintos) Babyletto Hudson kiságy, és egy több száz dollárt érő Trek márkájú gyermek bicikli is.

Ez is érdekelhet

Robbanás történt egy tömbházban Bukarestben. Maszol.ro
Halálos áldozatokkal járó súlyos gázrobbanás szakította ki egy bukaresti panelház falait
VilágBulvárHavaria
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Trump-Putyin találkozó Budapesten
Világ
A háború lezárásáról a magyar fővárosban tárgyalhat a két ország vezetője.
Napi 13 óra (!) munka? Egy európai országban bevezethetik
Világ
Ezután nem gyulladnak görögtüzek a munkavállalóknál.