Ugrás a tartalomra

Tíz atombomba erejével robbant fel egy meteor a Földhöz nagyon közel

Létrehozva
A NASA egyelőre nem bocsátkozott részletekbe, így az esemény pontos dátumát még mindig nem tudjuk. Csupán annyit mondtak el, hogy a Földtől számított 25,6 kilométeres magasságban egy hatalmas tűzgömböt érzékeltek tavaly év végén az amerikai hadseregnél.

A robbanás okát a kutatók pedig már azonosították is, kiderült, egy meteor szakadt darabokra és égett el légkörünkben.

A kutatók szerint a meteor a légkör felsőbb rétegében a súrlódás következtében robbant fel, ezzel akkora energiát felszabadítva, mely a hirosimai atombombánál tízszer nagyobb volt. Ez pedig nagyon is durva, mégpedig leginkább azért, mert számunkra ez a kataklizma teljesen észrevétlen maradt – írja a Player.

Ennek legfőbb oka, hogy a robbanás a Bering-tenger fölött volt, ezért kizárólag az amerikai katonai műholdak voltak képesek az észlelésére. A kutatók bevallása szerint egyébként ez lehetett az évszázad második legnagyobb meteorrobbanása, amelyet csupán a 2013-as cseljabinszki robbanás előzött meg.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.