Ugrás a tartalomra

Elhunyt Scott Walker, a rocktörténet egyik ikonja

Létrehozva
Elhunyt Scott Walker. Az énekes, gitáros, a rocktörténet egyik ikonja, aki a legnagyobb sikereit a hatvanas években érte el a Walker Brothersszel, 76 évesen halt meg.

Noel Scott Engel néven született 1943-ban az Egyesült Államokban, Ohio államban. Pályáját színészként kezdte, majd miután találkozott Jahn Maus-zal és Gary Leedsszel, megalakították a Walker Brotherst – írta a bbc.com.

A zenekar az USA-ban nem járt szerencsével, de miután áttették székhelyüket Angliába, hatalmas sikereket arattak. Make It Easy On Yourself és The Sun Ain't Gonna Shine Anymore című daluk egyaránt vezette a slágerlistákat, koncertjeiken hasonló extázist váltottak ki rajongóikból, mint a Beatles.

„Az első néhány album fantasztikus volt, de ami történt, teljesen lefárasztja az embert. Nagyon primitív körülmények között zajlott a turnézás abban az időben, rengeteget kellett dolgozni és még egy jót enni sem lehetett közben" – mondta Walker 2006-ban a BBC's Culture Show című műsorban. Sikerei csúcsán, 1967-ben Wight szigetére vonult egy időre, hogy gregorián éneket tanuljon.

Kép

Kiábrándult a zeneiparból, de aztán barátnője megismertette Jacques Brel zenéjével: a francia előadó szenvedélyes dalai komoly hatással voltak szólókarrierje indulására. A hatvanas évek második felében készített első négy szólólemeze (Scott, Scott 2, Scott 3, Scott 4) friss popzene volt sötét egzisztencializmussal, szövegeiben a társadalom margóján szereplő figurákkal, a prostituáltakkal, a transzvesztitákkal, az öngyilkos gondolatokkal kacérkodókkal.

A hetvenes évek közepén egy időre, de sikerek nélkül újra összeállt a Walker Brothers, majd 1984-ben egy nagyon kísérletező szólómunka (Climate of Hunter) következett, szintén kudarccal. Ezután csaknem egy évtizedre visszavonult a nyilvánosság elől, 1995-ös lemeze, a Tilt azonban újabb kreatív időszak kezdetét jelentette. Producerként dolgozott együtt a Pulppal, legutóbb Natalie Portman tavalyi filmje, a Vox Lux zenéjét szerezte.

Halálhíre kapcsán – amelyet kiadója, a 4AD jelentett be hétfőn – Thom Yorke, a Radiohead frontembere így fogalmazott: „Walker nagy hatással volt a Radioheadre és rám, megmutatta, hogy tudom használni a hangom és a szavaimat". Komoly hatásnak nevezte pályáján Scott Walker munkáit Brian Eno is, aki szerint Walker oda helyezte a zenét, ahol az korábban soha nem volt. Mások mellett Richard Hawley, Midge Ure (Ultravox) és Marc Almond is méltatta az elhunyt énekest.

Ez is érdekelhet

Leó pápa Úrnapján: a vallásosság ne a múlt emléke legyen
VilágEgyház
A vallásosság ne a múlt emléke legyen, hanem a hit iskolája, amelyből ma is erőt meríthetünk - hangsúlyozta XIV. Leó pápa vasárnap Madridban, mintegy egymillió ember előtt tartott szabadtéri úrnapi szentmisén.
Üres Trump Béketanácsának pénzügyi alapja
Világ
Üres a Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére létrejött Béketanács hivatalos pénzügyi alapja, és a szerveződés jogi és politikai bizonytalanságok miatt nem tud hozzákezdeni fő céljának, a Gázai övezet újjáépítésének megvalósításához – írta szerdán a Financial Times.
Elítélte az újabb Kijev elleni támadást a magyar külügyminiszter
VilágBelföld
A Kijev elleni orosz támadás újabb borzalmas emlékeztető a háború áldozataira – fogalmazott Orbán Anita.
Itt a vb dala, a Dai Dai
VilágSport
A torna felvezetéséhez megjelent a vb hivatalos videóklipje is, amelyben a kolumbiai világsztár, Shakira énekel.